Az elmúlt években az Európai Parlament egy olyan ideológiai tébolydává vált, melyben átvették a hatalmat az ápoltak. Jóformán minden évben vagy ciklusban jelentkeztek az akut Magyarország-gyűlölet tüneteit mutató képviselők, mint például a hazánkat habzó szájjal szidalmazó Daniel Freund, Guy Verhofstadt, és a valóságtól elrugaszkodott vádakat még listába is szedő Rui Tavares, Judith Sargentini, vagy Gwendoline Delbos-Corfield. A nyílt társadalom hálózatának rögeszméi közé tartozik a genderideológia támogatása, a migráció ösztönzése és újabban a háborúpártiság is. Aki ezeknek nem felel meg, azzal szemben rendszerint igen agresszívan reagálnak – írja Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője.

Soros György hálózata és zsoldosai régóta harcban állnak a magyar nemzeti kormánnyal. Ebben a harcban a milliárdos spekuláns számos eszközt bevet, és nem csak a magyar Országgyűlésben helyet foglaló dollárbaloldali képviselők között vannak szövetségesei, hanem az Európai Parlamentben is, akiket ciklusról ciklusra rászabadítanak Magyarországra. Ezt jól mutatja a nemrégiben hazánkba látogató, Daniel Freund német zöldpárti képviselő nevével fémjelzett „költségvetési ellenőrző” (zsaroló)bizottság ideológiavezérelt tevékenysége, valamint az is, hogy korábban Sorosék listázták a „megbízható szövetségeseiket” az EP-ben.

Freund, aki korábban a Soros-féle Transparency International uniós intézmények integritásával foglalkozó részlegének vezetője volt, sőt, a szervezet honlapján még mindig úgy szerepel, mintha csak szabadságon lenne, az említett vizit alkalmával megerősítette, hogy Magyarország jelenleg azért nem fér hozzá a neki szerződések szerint járó uniós forrásokhoz, mert békepárti, illetve kiáll a határ- és gyermekvédelem ügye mellett. Orbán Viktor CPAC Hungary-n elhangzott szavaira, melyek szerint nemet kell mondani a migrációra, a genderideológiára és a háborúra, úgy reagált, hogy Brüsszelnek szintén nemet kell mondania a pénzek folyósítására.

20230522daniel freund budapest
Daniel Freund, Soros györgy egyik legfőbb szóvivője Forrás: Facebook

Freund nyilatkozatait és a közösségi médiában közzétett bejegyzéseit áttekintve úgy tűnik, hogy elsőszámú feladatának Magyarország támadását tekinti. Azonban nem ő az első olyan európai parlamenti képviselő, akit mintha megbíztak volna ezzel a feladattal, egyszersmind szoros kapcsolatban áll Soros György hálózatával.

Az nem újdonság, hogy a spekuláns jelentős befolyással rendelkezik az eredetileg az európai emberek képviseletére hívatott intézményben. 2017-ben az Open Society Foundations belső adatbázisából kiszivárgott egy európai parlamenti képviselőkből álló, 226 főt számláló lista, melyen Soros megbízható szövetségesei szerepeltek. Az említett szám meghaladta az aktuálisan legnagyobb frakció létszámát.

Ezen túl Soros partnerei között mindig voltak olyan politikusok, akik Daniel Freundhoz hasonlóan kiemelten foglalkoztak a milliárdos szemét szúró magyar konzervatív kormánnyal. Ilyen az a Guy Verhofstadt is, aki mindig büszkén számolt be a spekulánssal folytatott megbeszéléseiről. A belga képviselő a fegyverszállítások egyik legjelentősebb szószólója Európában, és békepártisága miatt elvette volna hazánk szavazati jogát az Európai Tanácsban. A tavalyi országgyűlési választást követően úgy vélekedett, hogy a „gyűlölet győzött Magyarországon”, emellett rendszeresen támadta hazánkat a határvédelmi és gyermekvédelmi intézkedések miatt.

20221209national march to rejoin the
Aktív magyarellenes politikát folytat Verhofstadt Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Wiktor Szymanowicz

Nem véletlen az sem, hogy az Európai Parlament nyílt társadalom hálózatával szövetségben álló balliberális többsége bizonyos időközönként dedikált jelentésekben foglalkozik Magyarország támadásával. Az első ilyen, 2013-ban elfogadott dokumentum Rui Tavares nevéhez fűződik, melynek vitája során a magyar kormány részletesen kifejtett észrevételeit eljuttatta az összes frakcióhoz. A portugál zöldpárti politikus érveit a Magyarországon tevékenykedő, Soros Györgyhöz köthető szervezetek igyekeztek megvédeni. A Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és a Mérték Médiaelemző Műhely szintén minden képviselőcsoporthoz eljuttatta meglátásait. A Tavares-jelentés nem mellesleg azért is szidalmazta Magyarországot, mert az Alaptörvény bizonyos „családformákat” kizár a család fogalmából.

2023053029
A portugál zöldpárti Rui Tavaressel indult a Magyarországgal szembeni jelentések sora Forrás: Origo

A soron következő jelentéstevő Judith Sargentini volt, az ő elmarasztaló előterjesztését 2018-ban „fogadta el” az Európai Parlament. Ekkor már senkit nem lepett meg, hogy a mondvacsinált vádpontokat a nyílt társadalom hálózatának magyarországi partnerei segítségével dolgozta ki, amiből egyenesen következik, hogy arra a megállapításra jutott, hogy Magyarországgal szemben meg kell indítani a 7. cikkely szerinti jogállamisági eljárást. A jelentés ismét sérelmezte, hogy alkotmányunk nem felel meg a genderideológia újkeletű őrületeinek, valamint kritizálta Magyarország migránsokkal szembeni bánásmódját is, vagyis a határvédelem jogát akarta elvenni.

plenary session rule of law and fundamental rights in hungary,
A Sargentini-jelentés is mondvacsinált vádpontokra épült Forrás: © European Union 2019 – Source : EP/Jan Van De Vel

Hazánk bírálatát kapta feladatul az a Gwendoline Delbos-Corfield is, aki Verhofstadthoz és Sargentinihez hasonlóan szerepel az említett, Soros-szövetségeseket felsoroló listán. Az eljárás ekkor már teljesen olajozottan működött. A Helsinki Bizottság, a Human Rights Watch, a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International, a Transparency International, és az Open Society Foundation már rutinszerűen mondták tollba az elcsépelt rágalmakat. Delbos-Corfield jelentése újfent támadta hazánkat határvédelmi intézkedései miatt, de a vádpontok között megjelent a gyermekvédelmi törvény elfogadása is, amely a szöveg szerint az egyenlő bánásmódot állítólag sértő jogszabály.

20210928gwendoline delboscorfield kepviselo ep politikus1
Delbos-Corfield is valótlanságokkal operál Forrás: © European Union 2021 – Source : EP/Fred Marvaux

Úgy tűnik tehát, hogy az Európai Parlament Soros Györggyel szövetséges balliberális többsége mindig kijelöl egy Magyarország elmarasztalásáért felelős személyt. A támadások alapját 2022 februárja óta elsősorban az jelenti, hogy a magyar kormány békepárti álláspontot képvisel, és a magyar választók elsöprő többségének akaratához igazodva nem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnába.

Forrás:Origo

Vélemény, hozzászólás?