Ez már nem csupán melegpropaganda, hanem emberkísérlet, amely ellen minden lehetséges fórumon tiltakozni kell, véli az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Meleg és leszbikus óvoda nyílt idén Berlinben – számolt be korábban a Bild nyomán a Kronen Zeitung. Mint a tavalyi cikkben írták,  az üzemeltető szerint már a kezdetekkor, előzetesen 60 gyereket regisztráltak a szüleik, akiknek az intézményben előzékenyen megmutatják, milyen melegnek vagy leszbikusnak lenni.

Hoppá, egy pedofil!

A beszámoló szerint a gyerekek szivárványcsaládokból érkeztek, de jönnek a közelben élő, napközire szoruló családokból is.

A kicsiknek döntési lehetőséget biztosítanak, melegek, heteroszexuálisok vagy leszbikusok akarnak lenni. Mindenkit szeretettel várnak. 

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, bár az óvodának helyt adó LMBTQ-tanácsadóközpont fogadtatása látszólag pozitív, az üzemeltető szervezet közel sem mentes a botrányoktól. Az igazgatóságban tavaly őszi lemondásáig ott ült mások mellett a pedofil jogok egyik élharcosa, a csaknem 90 éves Rüdiger Lautmann is. Aztán a botrány hatására kénytelen volt távozni.

Egy másik beszámoló szerint már meg is nyíltak Berlin-Schönebergben az első meleg és leszbikus napköziotthonok, igaz, némi csúszással csak az idén nyáron. De már 93 gyermekről „gondoskodnak”. A koncepció lényeges eleme, hogy a bölcsődéknek meg kell mutatniuk, milyen melegnek vagy leszbikusnak lenni. 

Az oktatóknak emellett LMBTI-nek, azaz leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak, transzszexuálisnak vagy interszexuálisnak kell lenniük,

de mindenképp „nagyon jól kell ismerniük az LMBTI emberek életét”. A cikk szerint a projektet a Berlini Meleg Tanácsadó Szolgálat ügyvezető igazgatója, a hatvanéves Marcel de Groot vezeti. A működés „alapvetően megegyezik a többi bölcsődével, de az LMBTI+ életmódnak egyszerűen egy kicsit jobban láthatónak kellene lennie” – magyarázta Groot.

Elemző: Ez bűncselekménnyel ér fel

Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a hír kapcsán közölte, a genderőrület a berlini meleg és leszbikus óvoda megnyitásával tetőfokára hág Németországban. Ezzel a gyermekeiket a saját szüleik és az állam, az egészséges fejlődésükben veszélyezteti.

Kisgyermekes apukaként állítom: ez már nem csupán melegpropaganda, hanem emberkísérlet, amely ellen minden lehetséges fórumon tiltakozni kell.

A szexualizálás, kiváltképp a normalitással szembeni szexualizálás erőszakos terjesztése bűncselekménnyel ér fel, hiszen olyan dolgokat erőltetnek vele, amelyet a gyermek nem ért és érdektelen számára. Egy ilyen intézménybe járó gyermekben majd pszichésen is nyomot hagynak az itt látottak, tapasztaltak, és mindez a felnőttkorban üt majd vissza egyéni és társadalmi szinten is. Döbbenetes az a tény is, hogy az óvoda létrehozását kezdeményező, berlini melegtanácsadói testületben egy pedofíliát mentegető férfi is ül. Magyarországon a gyermekvédelmi törvény és a társadalmi elutasítottság miatt az ilyen kezdeményezéseknek ellent tudnánk állni. El a kezekkel a gyermekektől!” – fejtegette.

Forrás:Mandiner

Vélemény, hozzászólás?