A globális háború nem elméleti veszélyforrás, és nem is a háborúpártiak és militaristák lázálma.
Az Egyesült Államok egyetlen hajszálnyira van egy világháborútól, amelyet elveszíthet. A világ stratégiailag legfontosabb három régiója közül kettőben komoly konfliktusok vannak, amelyek az Egyesült Államok figyelmét igénylik. Ha Kína úgy döntene, hogy támadást indít Tajvan ellen, a helyzet gyorsan globális háborúvá fajulhat három fronton, amelynek közvetlenül vagy közvetve az Egyesült Államok is részesévé válik. Az idő múlik, és bár vannak lehetőségek az Egyesült Államok pozíciójának javítására, ezek mindegyike komoly erőfeszítéseket és elkerülhetetlen kompromisszumokat igényel. Itt az idő, hogy nagyon gyorsan mozgósítsuk az Egyesült Államokat, annak védelmi rendszerét és szövetségeseit amiatt, ami korunk világválságává válhat.
Sok olvasó úgy találhatja, hogy rémeket látnak, amikor az Egyesült Államok helyzetét ilyen erős kifejezésekkel jellemzik. Az Egyesült Államok már régóta a föld legerősebb nemzete. Megnyert két világháborút, legyőzte a Szovjetuniót, és még mindig ő rendelkezik a világ legjobb hadseregével. Az elmúlt másfél évben az Egyesült Államok óriási költségeket terhelt Oroszországra Ukrajna támogatása révén – olyannyira, hogy e szerző számára elképzelhetőnek tűnt, hogy az Egyesült Államok képes lesz úgy rendezni az ügyeit, hogy proxyháborúval döntő vereséget mér Oroszországra, még mielőtt elsődleges figyelmét az amerikai katonai pozíció megerősítésére fordítaná az indiai-csendes-óceáni térségben.
De ez a stratégia napról napra kevésbé életképes. Mivel Oroszország hosszú háborúra mozgósít Ukrajnában, és új front nyílik Levantéban, egyre nagyobb lesz a kísértés a gyorsan fegyverkező Kína számára, hogy lépéseket tegyen Tajvan ellen. Peking már teszteli Washingtont Kelet-Ázsiában, tudván, hogy az Egyesült Államok nehezen tudna megbirkózni egy harmadik geopolitikai válsággal. Háború esetén az Egyesült Államok néhány nagyon fontos tényezővel találná szemben magát, amelyek hirtelen ellene dolgoznak.
Az egyik ilyen tényező a földrajz. Ahogyan az utolsó két amerikai nemzetvédelmi stratégia világossá tette és a legutóbbi kongresszusi stratégiai pozíciós bizottság is megerősítette, a mai amerikai hadsereget nem arra tervezték, hogy egyszerre viseljen hadat két jelentős rivális ellen. Egy Tajvan elleni kínai támadás esetén az Egyesült Államokra nagy nyomás nehezedne, hogy elhárítsa a támadást, miközben fenntartja az Ukrajnának és Izraelnek nyújtott támogatás folyamatosságát.
Ez nem azért van, mert az Egyesült Államok hanyatlóban van. Azért van, mert ellentétben az Egyesült Államokkal, amelynek mindhárom helyen erősnek kell lennie, az ellenfelei mindegyikének – Kínának, Oroszországnak és Iránnak – csak a saját honi régiójában kell erősnek lennie ahhoz, hogy elérjék a céljukat.
A legrosszabb forgatókönyv egy eszkalálódó háború legalább három távoli hadszíntéren, amelyet egy kevéssé rugalmas amerikai hadsereg vív rosszul felszerelt szövetségesek mellett, amelyek többnyire képtelenek megvédeni magukat a nagy ipari hatalmakkal szemben egy hosszú konfliktus elviseléséhez szükséges elszántsággal, erőforrásokkal és könyörtelenséggel. Ennek a harcnak a megvívása olyan mértékű nemzeti egységet, erőforrás-mozgósítást és áldozatkészséget igényelne, amelyet az amerikaiak és szövetségeseik generációk óta nem tapasztaltak.
Az Egyesült Államok korábban már vívott többfrontos háborúkat. De a múltbeli konfliktusokban mindig képes volt felülmúlni ellenfeleit. Ma már nem így van: Kína haditengerészete, a hajók puszta számát tekintve, jelenleg már nagyobb, mint az Egyesült Államoké, és a teljes francia haditengerészet növekedésének megfelelő mértékben növekszik (a francia haditengerészeti vezérkari főnök szerint körülbelül 130 hajóval) négyévente. Összehasonlításképpen, a következő évtizedben az amerikai haditengerészet 75 hajóval tervez bővíteni.
A gondot a pénz okozza. A múltbeli konfliktusok során Washington könnyen túlköltekezett ellenfelein. A második világháború alatt az Egyesült Államok GDP-arányos államadóssága majdnem a duplájára nőtt, a GDP 61 százalékáról 113 százalékra. Ezzel szemben az Egyesült Államok ma eleve a GDP 100%-át meghaladó adóssággal lépne bele egy konfliktusba.
A második világháborúhoz hasonló növekedési ütemmel összevetve nem ésszerűtlen azt feltételezni, hogy az adósság a GDP 200 százalékára vagy annál nagyobbra duzzadhat. Ahogy a Kongresszusi Költségvetési Hivatal és más források megjegyezték, az ilyen mértékű adósságterhek katasztrofális következményekkel járnának az Egyesült Államok gazdaságára és pénzügyi rendszerére nézve.
Egy globális konfliktus más veszélyeket is magával hozna. Az Egyesült Államok két riválisa – Oroszország és Irán – jelentős olajkitermelő. Egy friss jelentés szerint a Hormuzi-szoros elhúzódó lezárása egy szélesebb körű közel-keleti konfliktus közepette az olajárakat a hordónkénti 100 dollár fölé emelheti, jelentősen megnövelve az inflációs nyomást. Kína az amerikai adósság egyik fő tulajdonosa, és a Peking általi tartós eladás növelheti az amerikai kötvényeken nyert hozamot és további feszültségeket okozhat a gazdaságban. Ésszerű azt feltételezni, hogy az amerikaiak mindenben hiánnyal szembesülnének, az elektronikától az házépítőanyagokig.
Mindez eltörpül az emberi szempontok mellett, amelyeket az Egyesült Államoknak egy ilyen globális konfliktusban el kellene szenvednie. Valószínűleg nagyon sok amerikai katona meghalna. Az Egyesült Államok némely ellenfele rendelkezik olyan hagyományos és nukleáris képességekkel, amelyek elérhetik az Egyesült Államok földjét; mások Hamász stílusú terrortámadásokra képesek buzdítani vagy irányítani azokat az Egyesült Államok területén, ahol könnyebb végrehajtani, tekintettel az Egyesült Államok déli határának törékeny állapotára.
Ha mindez szörnyen hangzik is, nos, ez a helyzet. Ahogy a bibliai közmondás mondja, a félelem a bölcsesség kezdete. A globális háború többé már nem elméleti eshetőség, amelyet politikai vitákban vitatnak meg, sem feltételezett háborúpártiak és militaristák lázálma. Ez egy valós és megjósolható, ha nem küszöbön álló lehetőség.
Az Egyesült Államoknak minden idegszálával készülnie kell erre a forgatókönyvre, abban a reményben, hogy elkerülhető a konfliktus, de biztosítania kell, hogy az amerikaiak készen álljanak rá, ha bekövetkezik. Az erőteljes elrettentés módja a hatékony felkészülés; a háborús készenlét fokozására irányuló lépések egyértelműen jelzik az ellenfelek számára, hogy az agresszió kockázatosabb a számukra, mint a stabilitás és a béke.
Az azonnali prioritás az kell legyen az Egyesült Államok számára, hogy biztosítsák, hogy Ukrajna, Izrael és Tajvan rendelkezzen az önvédelemhez szükséges fegyverekkel. Ezek azok a játékosok, akik jelenleg a leginkább érintettek ebben a játékban. Az általános konfliktus elkerülésének leginkább reményteljes módja, ha ezek a határállamok annyira elszántak és kemények lesznek, hogy megállítják az agressziót, vagy elrettentenek tőle, mielőtt az elharapózna.
Ez nem lesz lehetséges, hacsak az Egyesült Államok nem teszi rendbe védelmi-ipari bázisát. Az orosz-ukrán háború kezdete óta az Egyesült Államok teljes védelmitermék-gyártása mindössze 10 százalékkal nőtt – még akkor is, ha a háború azt bizonyítja, hogy az ipari hatalmak közötti jelentős konfliktusban megdöbbentően magas a katonai lőszerek felhasználása a közelmúlt korlátozott felkelésellenes műveleteihez képest.
A helyzet elég súlyos ahhoz, hogy Washingtonnak esetleg a védelmieszköz-gyártási törvényt [Defense Production Act] kell segítségül hívnia, és meg kell kezdenie a civil ipar egy részének katonai célokra történő átalakítását. Még ebben az esetben is előfordulhat, hogy az Egyesült Államok kormányának drákói lépéseket kell tennie – beleértve a fogyasztói gazdaságnak szánt anyagok átirányítását, a gyártókapacitások kibővítését és azon környezetvédelmi szabályozások felülvizsgálatát, amelyek megnehezítik a háborús anyagok előállítását – annak érdekében, hogy felkészítse az Egyesült Államok ipari bázisát a mozgósításra.
Nyilvánvaló, hogy Washingtonnak meg kell növelnie a védelmi kiadásait. A Biden-adminisztráció védelmi kiadásainak leállítása, a védelmi számlák hazai állami támogatás-célú kiadásokkal való feltöltése, és a ragaszkodás ahhoz, hogy a hadseregre költött minden egyes dollárt kiegészítsenek egy dollárral a klímapolitikai vagy szociális kiadásokból, rossz megközelítés. Ahhoz, hogy felkészüljön a háborúra anélkül, hogy felrobbantaná az adósságot, Washingtonnak meg kell nyirbálnia a széles körben népszerű támogatást élvező, szociális programokra fordított kiadásokat.
Az Egyesült Államok Kongresszusában senki sem akarja azt mondani az idős választóknak, hogy csökkentik a juttatásaikat. De egy napon el kell mondani a választópolgároknak, hogy miért vetik be gyermekeiket vagy unokáikat veszélyes helyeken megfelelő fegyverek nélkül, amikor majd kitör a háború.
Az Egyesült Államok szövetségeseinek is jelentősen másként kell fellépniük. Az ukrajnai háború arra késztette az európai NATO-tagokat, leginkább Németországot, hogy sokkal komolyabban vegyék a biztonságot. Ennek ellenére még most is kevesebb, mint egyharmaduk teljesíti azt a kötelezettségvállalását, hogy a GDP legalább 2 százalékát védelemre költi. A főbb nyugat-európai tagállamoknak még valóra kell váltaniuk azt az ígéretüket, amelyet több mint egy évvel ezelőtt tettek a blokk madridi csúcstalálkozóján, hogy dandár méretű egységeket telepítenek a NATO keleti szárnyára.
Nyugat-szerte a kormányoknak és a polgároknak újra kell értékelniük azokat a prioritásokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák országukat az elkövetkező küzdelemben. Annak nincs értelme, hogy az amerikaiak ragaszkodjanak az elhamarkodott és rendkívül drága klímapolitikákhoz, amelyek visszafogják a gazdasági növekedést egy olyan pillanatban, amikor Kína heti két széntüzelésű erőművet épít. Az európaiaknak újra át kell gondolniuk az atomenergiával szembeni ellenérzésüket; az amerikai progresszíveknek újra kell gondolniuk azokat a saját maguk által bevezetett szigorításokat, amelyek korlátozzák az Egyesült Államok képességét az energiatermelés felpörgetésére.
Ezen a listán semmi sem könnyű. De az Egyesült Államok és szövetségesei a nehéz döntések korába lépnek. Ami Ukrajnában és Izraelben történik, az még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt volna, és az elkövetkező napokban valószínűleg még több mindenre derül fény. Az amerikaiaknak és szövetségeseiknek már most el kell kezdeniük rendbe tenni az ügyeiket, hogy ne legyenek felkészületlenek egy globális konfliktusra, ha az bekövetkezik.
Forrás:foreignpolicy
