A migrációellenes és euroszkeptikus Szabadságpárt nyerte a holland választást. Ha sikerül kormánykoalíciót alakítaniuk, fontos változásokat hozhatna az európai politikába.

Itt van Geert Wilders győzelmének négy oka!

Első: migráció

Az elmúlt évek felmérései azt mutatták, a nyugat-európaiak csökkenteni szeretnék a bevándorlók számát. Ez a migrációellenes pártok megerősödéséhez vezetett. Olyan mozgalmak tudtak a hatalom közelébe kerülni, akiket korábban a mainstream pártok páriáknak tartottak.

Mégis meglepetésként érte az európaiakat, hogy szerdán a Szabadságpárt kapta a legtöbb voksot.

Geert Wilders két évtizeden keresztül együzenetes politikus volt és tömeges bevándorlás leállítását hirdette. A Szabadságpárt 2010-es manifesztója szerint a tömeges bevándorlás a társadalom minden részét negatívan érinti.

„Gazdasági szempontból katasztrófa, befolyásolja az oktatás minőségét, növeli a bizonytalanságot az utcákon, elvándorláshoz vezet városainkból, zsidókat és melegeket űz el, a nők emancipációját pedig lehúzza a vécén” – olvasható a kiáltványban.

Egy 2014-es interjúban Wilders azt nyilatkozta egy holland oldalnak:

azért lett politikus, hogy az iszlám ellen harcoljon. 

2017-es választási kampányában a követezőt mondta: „Az ország legnagyobb problémája az iszlamizáció”.

Jelenleg is zajlik az Európai Unióban egy vita arról, hogy milyen legyen a közös migrációs politika. Ha Wilders kormányt tud alakítani, az erősítené annak az esélyét, hogy az EU országai keményebben fognak fellépni a migrációval szemben.

Második: erősödő euroszkepticizmus

A radikális jobboldali politikus két évvel ezelőtt a Mandinernek adott interjúban elmondta: „mi a kulturális konzervativizmust – tehát a nemzetállamot, a törvényt és a rendet, a bevándorlással szembeni kritikát – kombináljuk az olyan kérdésekkel, mint a nyugdíjak, a minimálbér vagy az egészségügy.”

A holland szuverenitás melletti elkötelezettség miatt Wilders hevesen ellenzi az Egyesült Európai Államok koncepcióját – írja a France 24.

A 2023-as kampány kiáltványukban a Szabadságpárt felvettette, hogy 

Hollandiának saját valutára, saját határokra, és saját törvényekre van szüksége.

A párt egy Brexit típusú népszavazást szorgalmaz.

A politikus továbbá leszedetné minden állami épületről az Európai Unió lobogóját. „Hollandiában vagyunk. Itt csak a nemzeti zászlót tűzzük ki” – írták a kiáltványban. 

Mivel a holland lakosság nem támogatja az EU-ból való kilépést, egy Wilders-kormány csupán erősítené az EU-n belüli euroszkeptikus blokkot. Kérdés, a Wilders vezette több pártból álló új kormány, mennyire lenne partnere Magyarországnak Brüsszellel szemben.

Harmadik: Wilders nem támogatná Ukrajnát

Hollandia fontos támogatója volt az ukrán ügynek, azonban Wilders ezt megváltoztathatja. 

Wilders és pártja régóta ellenzik az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást. 

A katonai segítség körülményei azonban továbbra is bizonytalanok, mivel a a győztesnek még kormánykoalíciót kell alakítania, és a többi párt egyike sem ellenzi az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást – írja a Kyiv Post.

Az angol nyelvű ukrán oldal elemzése szerint lehetséges, hogy nem teljesen vágná el az új kormány a támogatást, hanem csak csökkentené azt. Ráadásul, amíg Hollandia ki nem lép az EU-ból, addig Wilders ellenzi az EU bővítését, különösen Ukrajna csatlakozását.

Egy Wilders-kormánnyal nőhetne annak az esélye, hogy Ukrajnát és Oroszországot tárgyaló asztalhoz kényszerítsék. 

Negyedik: újabb pofon a klíma-őrülteknek 

A holland gazdák megsínylették az EU klímarendelkezéseit, és hatalmas tüntetéseken jelezték, hogy nem támogatják azokat. 

Geert Wilders nem tartozik a zöld átállás elkötelezett támogatói közé. Az energetikai kérdésekkel fogalakozó ReCharge híroldal újságírója már meg is jósolta, hogy „négy év klímatagadás” vár Hollandiára. A zöldek nem véletlenül érzik úgy, hogy veszélyben lehet a holland energetikai átállás, a Szabadságpárt ugyanis nyitva tartaná a szén- és gázerőműveket. 

„Évtizedek óta ijesztgetnek minket a klímaváltozással. Itt az ideje, hogy ne féljünk többet” olvasható a párt kiáltványában 

A manifesztó szerint olyan jó mérnökei vannak Hollandiának, hogy nem kell aggódnia az emelkedő tengerszint miatt. 

Wildersék további azt is támogatják, hogy új atomerőműveket építsenek Hollandiában.

Forrás:Mandiner

Vélemény, hozzászólás?