A cseh politikus „haladéktalanul” megkezdené a csatlakozási tárgyalásokat az ukránokkal.

A francia Le Monde vasárnapi kiadása terjedelmes interjút közölt az Európai Bizottság alelnökével, Vera Jourovával, aki az európai értékekért felelős uniós biztosként arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak is felelőssége van a szélsőjobboldali pártok előretörésében – írta a Le Monde.

Az interjú egyik kérdésében Ukrajna EU-s csatlakozása is szóba került. Ennek kapcsá Jourová úgy fogalmazott: „amikor a Bizottság novemberben előterjesztette a javaslatot, úgy gondolták, Kijevnek még néhány hónapra lesz szüksége ahhoz, hogy megfeleljen az EU által meghatározott kritériumoknak. Most jöttem vissza Kijevből.

A látottak alapján a korrupció elleni küzdelem és a kisebbségek védelme terén van még tennivaló, de Ukrajna eltökélt, és december közepére készen lesz.

Két hét múlva a Bizottság közli az európai vezetőkkel, hogy Ukrajna minden feltételt teljesít a csatlakozási tárgyalások haladéktalan megnyitásához.”

Érdekesség: Brüsszel nem ért egyet Jourovával

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EU-s fősodron belül azonban komoly ellentmondások látszanak: az ország Von der Leyenék szerint ugyanis nem tud jelenleg megfelelni a csatlakozáshoz szükséges feltételek többségének.

Ráadásul mint arról korábban a Mandiner beszámolt: mindeközben az EU-ban egyedülálló módon a háború kitörése óta csak Magyarországon kérdezik meg a választókat arról, hogy szeretnék-e Ukrajnát az EU-ban látni, hiszen a kérdés szerepel a Nemzeti Konzultációban.

A háború előtt egyébként Hollandiában volt népszavazás az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés megkötését illetően, de a holland választók 61 százaléka elutasította az EU és Ukrajna közötti társulási szerződés megkötését. A holland parlament azonban nem törődött az eredménnyel, és a képviselők végül azt szavazták meg, hogy az EU tartsa fenn az Ukrajnával kötött társulási szerződést, sőt még a véleménynyilvánító népszavazás intézményét is eltörölték ezután. Erről itt írtunk bővebben.

Forrás:Mandiner

Vélemény, hozzászólás?