Mi a különbség a transzok és a nemi fejlődés zavaraiban szenvedők között? Mik azok a transz narratívák? Miért bukkant fel tömegesen a tinédzser lányok körében a jelenség? A Carpe Deum legújabb adásában ezekre a ritkán megvitatott kérdésekre keresi a választ Földi-Kovács Andrea.

Sokan – tévesen – összekeverik a transzneműséget a nemi fejlődés zavaraival. Pedig a két dolognak kevés köze van egymáshoz. Ezen előfeltételezés alapján a magukat transznak valló embereket interszexuálisokként, kromoszóma rendellenességgel, vagy veleszületett hormonzavarral küzdőkként azonosítják, akik valahol a két biológiai nem, a férfi és a női lét közötti átmenetben vannak. Helytelenül.

Ahogy azt egy korábbi videónkban részletesen is bemutattuk, a nemi fejlődés zavarai (DSD – disorder of sexual development) nagyjából minden 5000 szülésből egyszer fordulnak elő. Ezeket a fejlődési rendellenességeket a leggyakrabban kromoszómahibák, vagy hormonzavarok okozzák. A DSD-ben érintett emberek azonban nem alkotnak egyfajta harmadik nemet; ők vagy nők, vagy férfiak, akik fejlődési zavarral rendelkeznek. Esetükben a plasztikai sebészeti beavatkozások valóban nemi helyreállító műtétek.

A magukat transznak vallók között nincsenek viszont DSD-sek.

A transzneműség tehát nem vezethető le egy ember biológiai adottságaiból, alapvetően a pszichéhez köthető fogalom.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 1975-ben vette fel a transzszexualitást a Betegségek nemzetközi osztályozásának listájára.

A transzaktivizmus azonban a kezdetektől szerette volna elérni, hogy akárcsak a homoszexualitás, a transzneműség is kerüljön ki idővel minden mérvadó orvosszakmai kiadvány mentális zavar gyűjteményéből. A WHO-nál már meg is történt ez a módosítás. A transztörekvések célja, hogy ne betegségként, hanem állapotként kezeljék a transzszexualitást.

A transzszexualitás korábban a lakosság egy apró töredékét (nagyjából 0,01 százalékát) és szinte kizárólag fiúkat érintett. A nemi diszfória általában kora gyermekkorban, 2-4 éves kor között jelenik meg, de serdülőkorban súlyosbodhat. A legtöbb esetben azonban, közel 70 százalékban – amennyiben nem történik semmilyen külső beavatkozás –– a gyermekkori nemi diszfória idővel megszűnik.

A civil transz, LMBTQ mozgalmak a kezdetektől hangsúlyozzák, hogy a transzneműség mindig is létezett, jelen volt az adott korok társadalmaiban, és ma már többen bújnak elő, többen vállalják fel transzszexualitásukat.

Figyelembe véve ugyanakkor a korábbi és a mostani előfordulási arányokat a mindenkori populációra vetítve, mégis joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan következhetett be ilyen mértékű transz robbanás a nyugati társadalmakban, hogy valóban organikus folyamatról van-e szó, vagy egyéb külső tényezők is közrejátszhatnak?

Mindössze hét év alatt 2000 százalékkal növekedett azoknak a gyermekeknek a száma, akik az Egyesült Királyságban szexuális identitászavar miatt fordultak orvoshoz.

A transzneműség nagyjából 10 éve került be igazán a köztudatba. Azóta a még az LMBTQ közösségen belül is igen erősen marginalizált csoport, meglehetősen erős médiahátszelet kapott. Ennek köszönhetően a transz téma egyre felülreprezentáltabb lett a nyilvánosságban. Nem is maradt el a hatás.

Valójában 2012 előtt nem létezett semmilyen tudományos szakirodalom olyan 11-12 éves lányokról, akiknél kialakult a nemi diszfória. Az elmúlt évtizedben azonban ez is drámaian megváltozott. A nyugati világban nemcsak sokszorosára ugrott azoknak a serdülőknek a száma, akik azt állítják, hogy nemi diszfóriában szenvednek és transzneműként azonosítják magukat, hanem az orvostudomány történetében először a lányok az önmagukat transzneműnek vallók egyre jelentősebb hányadát alkotják.

A társadalmi fertőzés – a viselkedések akaratlan „követése és másolása” – bizonyított és jól dokumentált jelenség a pszichológiai irodalomban. Nem véletlen, hogy az internet és közösségi média hatása a nemi diszfória kialakulása kapcsán is fontos kutatási területté lépett elő.

Lisa Littman 2018-as tanulmánya például megállapította, hogy a magukat transzként azonosító serdülők és fiatal felnőttek 63,5 százaléka megnövekedett mértékben használta az internetet és a közösségi médiát, mielőtt előbújt.

Abigail Shrier a Wall Street Journal újságírója közel 200 serdülő lánnyal és családjukkal készített interjúit követően megállapította, hogy a tinédzser lányokon végigsöprő jelenség nem a hagyományos nemi diszfóriából ered, hanem az interneten található videókból.

A közösségi médiaoldalakat transz sikersztorik, „gyönyörű és tehetséges” transz modellek és színészek történetei lepték el, transz youtuberek építettek ki hihetetlenül rövid idő alatt széles követői bázist, akik praktikus tanácsokkal látják el a nemi diszfóriával, vagy csak pubertáskori bizonytalansággal küszködő rajongóikat, hogy hogyan oldhatják fel a testükkel kapcsolatos kényelmetlen érzést, hogyan vethetnek véget szorongásuknak. Így vezetik be a fiatalokat a transz lét rejtelmeibe.

Mivel ezek a társadalmi kulturális behatások a gyermekek testképét és énképét is alakítják, ezért ugrásszerűen megnőtt az olyan fiatalok száma, akik előzmény nélkül kezdik magukat transzneműként definiálni. Pedig a kutatások rámutatnak, hogy azoknak a gyermekeknek, akik a nemükkel küzdöttek fiúként vagy lányként, szinte 98%-a elfogadja a nemét felnőttkorára.

Már 13 éves lányok és 17 éves fiúk is estek át kettős masztektómián. A pubertásgátló szerek és ellenkező nemi hormonos kezelések hosszú távú hatásait pedig még nem vonták kutatások alá.

A teljes videó itt tekinthető meg:

Forrás:Axióma