❗Több száz résztvevővel zajlott a demonstráció a francia nagyköveti rezidencia előtt!

👉A francia törvényhozás – világelsőként – alkotmányban rögzítette az abortuszhoz való jogot, erre pedig Macron elnök mintegy rákontrázva, az eutanázia minél szélesebb körű elterjesztésére vonatkozó törvényjavaslatot fog előterjeszteni. A politikai támogatottsággal alig-alig rendelkező elnök közben egyre radikálisabb háborús retorikát alkalmaz és NATO-csapatok bevonására sürget az ukrajnai háború kapcsán.

🔹A tüntetés első felszólalójaként Földi-Kovács Andrea arról beszélt, hogy Franciaország Macron vezetésével a halált választja. Az alkotmánymódosítás ugyanis sérti úgy a szabadság eszményét, mint az egyenlőség és testvériség gondolatát is. A valódi testvéri szeretet cselekvő szeretet, abortuszt kínálni válságban lévő kismamának azonban nem segítség – fogalmazott az Axioma Központ igazgatója, majd hozzátette: ma hazánkban naponta körülbelül 60 magzatgyermeket ölnek meg. Nekünk is van még tennivalónk!

🔹Puskás Balázs, a Gyermekjogokért Egyesület alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a francia alkotmánymódosítás egyfajta trójai faló. Az ENSZ is a korlátlan abortusz mellett foglalt állást, az Unió így arra készül, hogy tagállamai számára is kötelezővé tegye az abortusz nyílt lehetőségét. Ennek előszelét érzékelhettük már a Matic-jelentésben is.

🔹Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztő-helyettese arra kért mindenkit, hogy mi legyünk a hangtalan honfitársaink, a magzatgyermekek hangja a társadalomban. A demonstráló tömeget arra emlékeztette: Jézust is elképesztően szélsőséges körülmények között, mégis szeretettel fogadta Mária és József.

🔹Földi László egyértelműen kijelentette: Macron a harmadik világháborút hirdeti. Viszont egy háború Európát percek alatt elpusztítaná. Közölte: „Mi, magyarok, nem fogunk azon az úton haladni, amit Macron jelöl ki számunkra!”

🔹A franciául és magyarul is felszólaló Philippe Pellett külön tapsot kért a demonstráción megjelent, hazájukért aggódó franciák számára. Pellett – akinek édesanyja ‘56-ban a Magyar Rádióban olvasta be a magyar diákok követeléseit – elmondta, hogy az igazi Franciaország nem ez! Az igazi Franciaország az Egyház legidősebb leánya, az emberi jogok hazája, az élet védelmezője.

Az eseményről készült képgalériát ide kattintva tekinthetik meg:

Video:

Vélemény, hozzászólás?