Közösségben élünk az unióban, ezért mindazon tételek, amelyek ott megjelennek, nálunk is irányított módon jelentkeznek majd, ezekben az emberek eszén túljárva térnek el alapvető normáktól – mondta a Védett társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke egy lakossági fórum után a Paks-Pressnek, hétfőn. Földi László a zöldpolitika ellentmondásaira is felhívta a figyelmet, rámutatva, hogy Elon Musk újabban szénbányákba fekteti a pénzét.

A VDTA kuratóriumi elnöke a kényszerítő eszközök között elsőként említette a fősodratú média ránk zúduló kommunikációs eszköztárát. A legtöbb sajtóorgánum – mint mondta – egy viszonylag kis csoport kezében van, és az ő globális érdekeiknek megfelelően történik a tájékoztatás.

Földi László szerint ugyancsak ez a globális csoportosulás erőlteti az illegális migrációt, ehhez a politikai szereplőket a gazdasági erőterek választották ki. A migránsok támogatásának, befogadásának célja tehát nem a bevándorlók humanitárius megsegítése, hanem a fogyasztóvá való integrálása.

 „Nekünk az a dolgunk, hogy védekezzünk, amelynek az alapja a józan ész”

– folytatta az elnök.

Hozzátette, az április eleji választásokon Magyarországon nem politikai választ kell adni, hanem arra kell felelni, hogy az őseink által is megélt életet választjuk, vagy a káosz felé megyünk. Úgy fogalmazott, kell adni egy szavazatot a halottainknak is, mindenkinek gondolni kell azokra, akik ezt az országot valamikor építették, vagy életüket adták a hazáért.

 „A létezés és nem létezés kérdését kell feltenni”

– húzta alá.

Paks jövőjéről szólva elmondta, a zöldek próbálják elérni, hogy az új blokkok ne épüljenek meg, de ugyanakkor például Elon Musk, a „zöld” Tesla vezére már szénbányákat vásárol fel, mert a jövőt másképpen látja.

Orbán Viktor miniszterelnök a napokban Moszkvában tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Földi László ennek kapcsán kifejtette, az oroszok türelme Paks és a biztonság ügyében is végtelen, mert az orosz gazdaságnak szüksége van az európai együttműködésre, nemcsak gazdasági, hanem politikai értelemben is.

 

(Paks-Press nyomán)

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?