A volt amerikai elnök a Telegramon szólt be a kanadai miniszterelnöknek.

Mint ismert, Donald Trump már több mint egy éve le van tiltva a Facebookról és a Twitterről, így az elmúlt időben elsősorban Telegramon szokta megosztani a gondolatait a nagyvilággal. (Arról, hogy a Telegram hogyan vált a normalitáspártiak mentsvárává, bővebben ITT írtunk.)

Február 4-én is az alternatív felületen tett közzé bejegyzést, melyben ismételten kiállt a kanadai „Freedom Convoy” (szabadságkonvoj) mellett, valamint bejelentette, hogy a kamionosok hamarosan Washington D.C.  felé veszik az irányt, hogy amerikai kollégáikkal kiegészülve Joe Biden covid-politikája ellen is tiltakozzanak.

Donald Trump aláhúzta, a Facebook és a Twitter hiába próbálja meg ellehetetleníteni a szabadságkonvojt (törlik a résztvevők profiljait, cenzúrázzák a tüntetéssorozatról szóló híreket), az emberek kezdenek átlátni a szitán. A volt amerikai elnök szerint ennek egyike jele, hogy a Facebook összes felhasználóinak száma – először a történelem során – csökkenni kezdett.

„Az emberek belefáradtak az elfogult közösségi médiába, a Twitterbe és a Facebookba. Most már ráadásul ez a számokban is megmutatkozik!”

– írta Donald Trump.

A republikánus politikus a kanadai miniszterelnököt sem kímélte, szerinte a „szésőbaloldali és holdkóros Justin Trudeau tönkretette Kanadát az őrült covid-szabályozásokkal”.

 

 

A kanadai tüntetések hátteréről az alábbi cikkben olvashat részletesen:

Milyen tüntetés zajlik jelenleg Kanadában?

 

Kiemelt képünk forrása: Origo

 

Vélemény, hozzászólás?