Váratlan élet – ez a magyar címe az Emberi Méltóság Központ által magyarra szinkronizált Unplanned című 2019-es amerikai filmnek. A világ legnagyobb abortuszszervezete, a Planned Parenthood egyik volt klinika-igazgatója, Abby Johnson önéletrajzi könyvének adaptációja a legfontosabb művek egyike, amelyet ebben a témában készítettek. A február 7-i bemutató vetítés után kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol az EMK igazgatóját, Frivaldszky Editet; egy abortuszon átesett nőket gyógyító lelkigyakorlat vezetőjét és az abortusz.hu weboldalt működtető Olaj Anettet; valamint Zámbori Soma szinkronszínészt kérdezte Keresztes Ilona életvédő újságíró, a Fiatalok az Élet szolgálatában közösség alapítója.
Elárulom: kissé félve ültem be a vetítésre, mert az eredeti filmet nem láttam, ahogy A néma sikoly című dokumentumfilmet sem, így nem nagyon tudtam, mire számíthatok. Tartottam tőle, hogy annyira felkavar majd a látvány, hogy utána rémálmaim lesznek – éppen azért, mert pontosan tudom, mi történik egy abortuszműtét során. S tartottam attól is, hogy három spontán vetélést átélve, esetleg újra felszakadnak az ezzel kapcsolatos lelki sebeim, amelyek egy lelkigyakorlat során már nemrég begyógyultak. (Én nem az Olaj Anett-féle Ráhel Szőlőskertjén, hanem a Kovács házaspár „Ne félj nem ítéllek el” lelkigyakorlatán vettem részt, ahol nemcsak abortuszon, hanem bármely magzatvesztésen átesett nőket segítenek a gyógyulásban.) Rémálmaim végül nem lettek, bár egy jelenet nagyon erősen belém égett, és azóta is kísért. Viszont maga a film sokkal nézhetőbb, emészthetőbb, mint gondoltam, így ajánlom mindenkinek 18 (esetleg 16?) év felett.
Ha valaki esetleg nem tudná miről is van szó:
a film egy igaz történetet mutat be egy nő teljes átalakulásáról, abortuszklinika lelkes önkénteséből annak elkötelezett vezetőjévé, majd harcos életvédővé válásáról.
Emellett a világ legnagyobb, óriási tőkével és hatalmas lobbierővel (a filmben név szerint elhangzanak a legnagyobb finanszírozók nevei is!) bíró abortuszszervezetének valódi céljáról és belső működéséről. És ami talán a legfontosabb: a valódi információ fontosságáról és az ima sorsfordító erejéről.
Abby Johnson ugyanis fiatalként nem akart mást, mint más nőknek segíteni, hiszen maga is került olyan helyzetbe, hogy különböző okokból (férfi rábeszélése, válás) nem vállalta születendő gyermekét. A lelkes önkénteslányból szorgalma, kitartása és ambíciója által az Egyesült Államok egyik legnagyobb „családtervező” cége helyi klinikájának igazgatójává vált, s nyolc év alatt 22 000 abortusz lebonyolításában vett aktívan részt többek között azáltal, hogy számtalan állapotos nőnek személyesen adott tanácsot, s az esetek döntő többségében az abortusz fele terelte vagy tolta őket – mindvégig azzal az őszinte meggyőződéssel, hogy segít nekik. Ugyanezzel a meggyőződéssel vitatkozott, majd barátkozott össze a kerítés túloldalán naponta felbukkanó életvédőkkel.
Abby tehát mindaddig, amíg összetűzésbe nem került az ő előléptetését támogató korábbi főnöknőjével, és amíg nem derült ki számára a cég működésének valódi motorja, azzal a meggyőződéssel végezte munkáját, hogy nők ezreinek tesz jót. Még akkor sem ingott meg, amikor főnöke azt sugallta, hogy ígéretes karrierje érdekében elvetethetné férjétől fogant babáját, vagy amikor arra utasította, hogy növekvő pocakkal is ugyanott folytassa a munkát, így találkozzon az abortuszra készülő nőkkel. Sőt, még akkor sem, amikor egy ismerős fiatal lány majdnem belehal az abortuszműtét utáni erős vérzésbe, s főnöknő nem engedi Abby-t mentőt hívni. A lány végül túlélte, s az szervezet akadálytalanul működhetett tovább… Bár az események hatására Abby-ben egyre gyülekeznek a kérdések, azokat folyamatosan hárítja, még szerető férje és szülei megértő, de a munkáját egyértelműen elutasító noszogatására sem hajlandó szembenézni a tényekkel.
De amikor nyolc év után, munkája során először végignéz egy műtétet, azonnal képessé válik a döntésre.
Ez az élmény (és az előzmények) arra késztették, hogy ne csak egyszerűen otthagyja a munkáját és a klinikát, hanem csatlakozzon korábbi ellenfeleihez, a 40 Days For Life nevű keresztény imamozgalomhoz (a 2007 óta 64 országban, többek között Magyarországon is létező 40 Nap az Életért amerikai eredetijéhez), és immár a klinika kerítésének másik oldalán állva az egyik leglelkesebb életvédővé váljon. A ma már nyolcgyermekes Abby küldetésének tartja, hogy segítsen az abortusziparban dolgozóknak kilépni. Missziója pedig sikeresnek mondható, hiszen már több ezer embernek segített otthagyni e pusztító munkát. Abby könyve és a film által pedig nagyon sokan megérthetik és átérezhetik, valójában miről is szól a „tervezett szülőség” álneve mögött megbújó szervezet működése, és ami még ennél is fontosabb: szembesülnek azzal, hogy mit is jelent maga az abortusz, beleértve az abortusztablettát is, hisz annak pusztító hatását is végignézhetjük a filmkockákon.
A film kétségtelenül ízig-vérig amerikai, ami nem csoda, hiszen a sztori és a szereplők is mind azok, minden ízében és minden porcikájukban. Mégis, európai szemmel és szívvel is teljesen átélhető, s bár időnként kissé soknak érezhetjük az érzelmeket, sablonosnak a karaktereket és túlzónak a jeleneteket, egy pillanatig nem kételkedünk a film valódiságában, mert úgy a forgatókönyv, mint a színészi alakítás hiteles és meggyőző. És már meg sem lepődünk, amikor a filmet követő beszélgetésen kiderül, hogy a főszereplő színésznő (Ashley Bratcher) a szerep elvállalásakor tudta meg zokogó édesanyjától, ő is majdnem abortusz áldozata lett…
A beszélgetés egyébként kissé nehezen indult: a közönség még erősen a film hatása alatt állt, s a beszélgetők hangja is egyértelműen túlcsordult érzelmekről árulkodott egy ideig. Keresztes Ilona azzal kezdte a beszélgetést, hogy felhívta a figyelmet a 40 Nap az Életért mozgalom március 2-ától április 10-ig tartó kezdeményezésére, amelyre a SOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája (Üllői út 78.) előtt fog sor kerülni.
Olaj Anett, abortuszban érintett ötgyermekes édesanyaként, elcsukló hangon mesélt arról, hogy a nők ugyanúgy bezárják egy lelki ládába az abortuszaikat, mint Abby tette a filmben, s ebből a tagadó-hárító állapotból általában egy váratlan fordulat zökkenti ki őket. Jellemzően a gyermekvállalás hozza el a fordulatot, hiszen akkor már másképp vonódik be a nő – akkor már mosolyogva figyeli azt az ultrahangot, amire korábban rá sem mert/akart nézni –; akkor szokott felszínre törni az addig meg nem engedett gyász.
„Egy nő sem tud elmenni abortuszra, ha tudja, mi történik; de ha meggyőzik, akkor behunyja szemét és beugrik a szakadékba, s majd utólag veri a fejét a falba”
– állítja Anett, aki szerint a temetetlen gyász mindenkiben ott lapul és egyszer a felszínre törve tombol.
Ezt a gyászt és fájdalmat gyógyítja az általa szervezett Ráhel szőlőskertje lelkigyakorlat (is), ahol a résztvevők még egy gyászbabát is kapnak, akit elneveznek, akivel akár együtt is alhatnak és akinek búcsúlevelet írhatnak. Anett elmesélte azt is, hogy egy szerb nőgyógyász 55 ezer abortusz után egy furcsa álom hatására hagyta abba az abortuszműtéteket: Aquinói Szent Tamás nagyon sok kisgyermeket vezetett hozzá; s ő rájött, hogy azokról van szó, akiket munkája során megölt.
Egy másik orvosnak, Dr. Anthony Levantinónak több tízezer abortusz után lett egy fogadott lánya, aki halálos balesetet szenvedett és a kezei között halt meg; ő ekkor döbbent rá arra, mit tett. Ez az orvos a filmben abortuszt végző orvos szerepének elvállalásával is támogatja az életvédelmet.
Tehát mindenki életében eljön a pillanat, amikor ez az időzített bomba felrobban
– hívta fel a figyelmet újra Anett.
Keresztes Ilona azon kérdésére, hogy ténylegesen mennyire szabad egy információhiányban vagy hamis információk alapján meghozott döntés, Frivaldszky Edit elmesélte, hogy az Együtt az Életért Egyesületet megkeresők nagyon bizonytalanok, beszűkült tudatállapotban vannak, „de ha ítélkezés nélkül állunk hozzájuk, ha átérzik, hogy az ő és babájuk sorsa másnak is számít, ha elkísérjük őket ezen az úton, akár a szülőszobáig is, akkor meg tudnak nyugodni és reálisan át tudják gondolni a helyzetüket, s végül gyakran hoznak életpárti döntést, akár a baba megtartásával, akár örökbefogadással. (Editék szervezete utóbbival is foglalkozik.)
A szinkronmunkát koordináló Zámbori Soma elárulta: nem volt nehéz színészeket találni a szerepekre, annak ellenére, hogy tudatában voltak és kezdettől fogva nem is titkolták, hogy megosztó témáról van szó. Az Abby férjének hangját is adó színművész szerint példaértékű, ahogy a filmbéli férj támogatta a feleségét, sokszor csak a meghallgatásával vagy egy-egy megnyugtató öleléssel. Szerinte ez azért is fontos, mert sok abortuszra nem tinikorban kerül sor, hanem később, házasságon kívül vagy akár belül is, és olyankor is döntő szerepe van a támogató családtagoknak, hiszen „az abortusz nemcsak női-anyai tragédia, hanem férfi-apai tragédia is”. Ezt megerősítette Anett is, aki elárulta: mélyen hívő férje is nagyon támogatóan fogadta felesége előző párkapcsolata során történt abortuszát, és annak belső ellenállását is a megtérés iránt.
„Nem ez lenne a hitem, ha ő nem állt volna mellettem. Senki sem gonoszságból megy abortuszra, sőt a szülőkben is a jóakarat dolgozik, amikor lányukat abortuszra kísérik”
– állította Anett. (Utóbbihoz azért magamban hozzátettem, hogy:…és a tudatlanság; ahogy az abortusz mellett döntő nők egy jelentős része esetén is.)
Keresztes Ilona elmesélte, hogy az abortusztablettás jelenetet annyira erősnek érezte, hogy több orvost is megkérdezett: nem túlzás-e, amit látunk, s az orvosok megerősítették: valóban így zajlik. „A film hatalmas érdeme, hogy ezt a jelenetet bevállalta, hogy megmutatja, hogy az abortusz egyik formája sem humánus, sem könnyű, sem biztonságos” – emelte ki Ilona, akinek arra a kérdésére, hogy mit tehet egy orvos, aki nem akar abortuszt végezni, Edit így válaszolt: határozott döntést kell hoznia, mert a lelkiismereti szabadságára való hivatkozás nem könnyű. Hozzátette, érdemes ebben társakat találnia, mert nemzetközi szinten egyre nagyobb a nyomás, hogy az orvosok ne dönthessenek eszerint – talán pont azért, mert egyre többen vannak, akik így döntenek. (Hozzáteszem: bár Magyarországon egyelőre lehetséges az ez irányú szabad döntés, de itt is nagy nyomás van az orvosokon. Ennek ellenére, ahogy ezt a filmvetítés után Bálint Balázs szülészorvos megerősítette nekem: hála Istennek, egyre több az életpárti magyar szülészorvos.)
Végül Edit ismertette azt is, hogy
a varatlanelet.hu weboldalon február 8-tól már ingyenesen elérhető és otthon is megnézhető a film, de kérésre szívesen elviszik más vetítésekre is.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a díjkötelesen letölthető és a moziverzió mellett találhatunk promóciós anyagokat, valamint segédanyagként egy forgatókönyvet a vetítésekhez és egy vezérfonalat a filmről való beszélgetéshez. Emellett feltüntették itt is az Egyesület segélykérő számát, illetve várandósággal, abortusszal és örökbefogadással kapcsolatos tudnivalókat, az abortusz utáni gyógyító lelkigyakorlat elérhetőségeit, valamint a szinkronszínészekkel készített interjúkat, amelyekből ugyancsak kiderül: nagyon sok nő és férfi érintett ebben a nehéz kérdésben.
Függetlenül attól, hogy a kerítés melyik oldalán vagy, ezt nem hagyhatod ki
– szól az amerikai film Wikipédia-oldalán a felhívás.
És tényleg! Én azóta folyamatosan mesélek a filmről, olyan embereknek is, akikről tudom, hogy nem „született életvédők”, vagyis sokkal megengedőbbek az abortusszal kapcsolatban, mint én, életpárti hívő keresztényként. E beszélgetések alapján rájöttem, hogy az abortuszszervezet működése vagy maga az abortuszműtét részletei ugyanúgy elborzasztják őket, a krízisterheseket pedig ugyanúgy támogatni szeretnék, mint az életvédők – és ez azt jelenti, hogy van egy közös alap a bajbajutott nők megsegítéséhez és az erről szóló társadalmi szintű beszélgetéshez, amit nemcsak hiba, bűn lenne kihagyni e film kapcsán (is).
Végül elárulom, melyik jelenet kísért még mindig… (Aki nem akar spoilert, ne olvassa tovább!) Nem az abortusztabletta hatására csupa vér nő és fürdőszoba vagy az ultrahangon bemutatott abortuszműtét sokkoló látványa, hanem az a jelenet, amikor Abby-t főnöke behívja a szövetlaborba, és megmutatja neki, hogyan vizsgálják meg az orvosok, hogy vákuummal kiszippantott kis testek minden egyes része megvan-e, nem maradt-e bent valami az anyákban. S az a kép, amit még most is látok magam előtt: ahogy Abby egy csipesszel lelkesen, szinte áhítattal emelgetni az abortusz után is egészben maradt halott kis magzat kezét…
Antal-Ferencz Ildikó
