Putyinék nemcsak szavakban, hanem tettekben is nemet mondanak a homoszexuális propagandára.

Az orosz igazságügyi minisztérium pert indított az Orosz LMBT Hálózatot működtető Szféra Alapítvány felszámolása érdekében, arra hivatkozva, hogy a jogvédő csoport tevékenysége ellentétes a hagyományos értékekkel – írja a Vadhajtások.

A keresetben azzal érvelnek, hogy az alapítvány „minden tevékenysége ellentétes az ország emberi erőforrásának megőrzésére, gyarapítására és fejlesztésére irányuló állami politikával”. A szentpétervári bíróság sajtóközleménye szerint a minisztérium azzal is vádolja az alapítványt, hogy LMBTQ-nézeteket terjeszt, 18 éven aluliakkal dolgozik együtt, és többek között az a célja, hogy megváltoztassa a hatályban lévő homoszexuálispropaganda-ellenes törvényt. Beadványában a minisztérium kijelenti, hogy

a nonprofit szervezet munkája nincs összhangban „az orosz alkotmányban rögzített alapvető családi értékekkel”, ez pedig veszélyt jelent a közrendre és a jogállamiságra.

(Ami a törvényt sikerességét illeti, friss hír, hogy az Electronic Arts inkább nem is jelenteti meg Oroszországban a Sims 4 február 17-én debütáló esküvői kiegészítőjét – az életszimulátorban ugyanis az azonos nemű párok is összeházasodhatnak, ha a felhasználó úgy akarja.)

A Szféra Alapítványt 2011-ben alapította Igor Kocsetkov LMBTQ-jogi aktivista. A hatóságok 2016-ban az alapítványt „idegen ügynöknek” minősítették, tavaly pedig az Orosz LMBT Hálózatot és Kocsetkovot is a külföldi ügynökök nyilvántartásába vették.

A hálózat az alapító Kocsetkovot 2014-ben Nobel-békedíjra jelölte, 2018-ban a Novaja Gazeta lap munkatársával, Jelena Milasinával közösen pedig megkapta a sorosista Freedom House díját.

 

Kiemelt képünkön a moszkvai Kreml. Forrás: Pixabay

3 válasz

  1. Ez jó hír. Akkor is, ha a jogászok szerint nem kerek az ügy és a kormány erőszakosan túllépett a hatáskörén.
    Szerintem nem lehetünk eléggé erőszakosak a pride ellen, de egy jogállamban, jogállami keretek között nem tiltható be. Nem léphetünk fel a normalitás védelmében, és ez a jog terrorjának abszurditását jelenti.

  2. Erőszakos a kormány? A könnyfakasztó érvekkel fedezett erőszakos nyomulás duplán káros. Egyrészt a képviselt célok miatt. Másrészt pedig a csalóként kihasznált szánalomérzet, amely miatt más valóban bajban lévő esetleg később nem kap segítséget.
    Magának a szervezetnek pedig egy fontos észrevétel: aki ringbe száll, ne csodálkozzon ha jól orrba verik (valahogy más szereplővel és igével sokott szereplni, de így mégiscsak … hmmm .. ugye?)

Vélemény, hozzászólás?