A holland politikus az utóbbi évtizedben a zöldenergia egyik legnagyobb pártolójaként tett szert ismertségre az Európai Unióban. Azonban az ukrajnai háború miatti oroszellenesség sok mindent felforgat a világban, olyannyira, hogy Timmermans számára még a kőszén felhasználása is vonzó alternatívává válhat.

A holland De Telegraaf szerint ugyanis Timmermans nemrég kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetben a kőszénből kinyerhető energia felhasználását támogatja. Az Európai Bizottság alelnökeként is tevékenykedő baloldali politikust 2021 végén Politico a kontinens legbefolyásosabb embereinek listáján a „cselekvők” kategória 4. helyére sorolta. Ennek oka természetesen, hogy az unió klímapolitikai felelőseként az ő feladata (lenne), hogy az EU 2050-re teljesen klímasemlegessé váljon. A legfrissebb kijelentéseinek fényében azonban nem áll erős lábakon a projekt.

Klímacsászárból szénkirály

A politikus egykoron a holland PvdA (Munkáspárt) prominens tagja volt hazájában, derül ki a dagelijksestandaard.nl cikkéből. A portál szerint Hollandiában nem váltotta meg a világot, a lakosság nem sokat törődött tevékenységével, pártjában viszont ennek ellenére is nagy befolyásra tett szert. Később azonban egy fokkal magasabbra lépett, uniós szinten kezdett el tevékenykedni, ahol rövid időn belül az EU „klímacsászárává” avanzsált.

Az utóbbi években mást se lehetett hallani tőle, minthogy „meg kell szabadulni minden fosszilis tüzelőanyagtól”, „a világnak rövid időn belül vége lesz, ha nem cselekszünk” és még hosszan lehetne sorolni az általa hangoztatott „nemes” szólamokat.

Hogy ő maga mennyire hitt mindezekben, és mennyire volt csupán egy jól hangzó, a korszellemet kiszolgáló politikai narratíva, azt tökéletesen bemutatja mostani pálfordulása.

Szerinte ugyanis Oroszország és Ukrajna háborúja miatt a közeljövőben ismételten a kőszén felhasználása felé kell fordulnia Európának. Még akkor is, ha szennyező és ártalmas a környezetre nézve, ugyanis a jelek szerint ennél sokkal fontosabb, hogy árthassunk az oroszoknak (és a gazdasági hatásokon keresztül közvetve saját magunknak is).

Ha a politika úgy kívánja…

Bár Timmermans szerint „ebben a kérdésben nincsenek tabuk”, mégis azt láthatjuk, hogy bár korábban szinte semmi mást nem lehetett tőle hallani, mint a klímasemlegesség fontosságát,

amennyiben a politikai helyzet úgy kívánja, képes minden eddigi „eredményét” félredobni.

Nem Timmermans az egyetlen nyugati politikus, akinek szélkakas módjára változik a véleménye a környezetvédelemről. Nemrégen mi is beszámoltunk arról, hogy Németország a már leállított atomerőműblokkjai újranyitását fontolgatja, míg ezzel párhuzamosan Bajorország gazdasági minisztere arról beszélt, hogy a környezetet súlyosan károsító szénenergia még így is sokkal jobb alternatíva, mint a jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással járó nukleáris energiatermelés. Minderről az alább beágyazott cikkünkben olvashat részletesebben:

Németország újraindítana egy leállított atomerőművet

 

 

Kiemelt képünkön Frans Timmermans felszólal az Európai Parlamentben. Forrás: Európai Parlament

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?