Meglepő kijelentést tett Joe Biden egy hétfői kerekasztal-beszélgetésen. Az amerikai elnök szerint új világrend jön létre, amelyet az Egyesült Államoknak kell irányítania.

A világgazdaság, illetve maga a világ  „fordulóponthoz” érkezett, ami „három-négy generációnként bekövetkezik”, és az Egyesült Államokon múlik, mi lesz ennek a végeredménye – jelentette ki Joe Biden a Business Roundtable vezérigazgatói negyedéves találkozóján, hétfőn. A Daily Caller beszámolója szerint az ukrajnai háború gazdasági vonatkozásairól értekező kerekasztal-beszélgetésen az elnök idézte az egyik amerikai katonai vezetőnek egy minap felé intézett szavait, miszerint a múlt században 60 millió ember halt meg, amikor Amerika 1946-ban felállított egy liberális világrendet – erre pedig hosszú idő után most újra igény mutatkozik.

„Sok ember halt meg, de közel sem ekkora káoszban, és most itt az ideje, hogy a dolgok megváltozzanak”

– húzta alá Biden.

Majd hozzátette:

„Egy új világrend lesz odakint, és nekünk kell vezetnünk, egyesítve ebben a szabad világ többi részét.”

Az „új világrend” kifejezést a nagy globális változások korszakára korábban olyan politikusok használták, mint Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, George H. W. Bush volt amerikai elnök és Tony Blair volt brit miniszterelnök.

A Daily Caller beszámolója szerint a találkozón Biden a februári munkanélküliségi rátát méltatta, és azt állította, hogy a gazdaság növekszik, de megjegyezte, hogy az infláció valós, és aggodalomra ad okot. Az elnök arról is beszélt, hogy az elektromos járművek alkatrészeit – például az akkumulátorokat és a félvezetőket – belföldön kell gyártani, mert ez ösztönözné a foglalkoztatás növekedését.

Bidennek a kerekasztal-beszélgetésen elhangzott teljes beszéde a Fehér Ház honlapján olvasható.

 

Forrás: hirado.hu

5 válasz

    1. Legyél erős! NEM LESZ semmiféle “Új Világrend”. A Teremtő fenntartja magának a jogot, hogy a ‘Világ’ rendjét ő határozza meg. Látszólag nem érvényesül Isten akarata. Fel szokták hozni érvként a háborúk szörnyűségeit, és a nyomorúságot, betegségeket, halált. Az ember szabad akarata valóban megvan, meg lettünk ajándékozva, vagy átkozva vele. De mégis vannak olyan dolgok amelyekbe a Teremtő nem tűri meg, hogy az ember beleavatkozzon.

  1. Személyes tapasztalataim szerint az emberek többsége nem kedveli az Egyesült Államokat és azt amit Amerika képvisel. Az “American Way of Life” kevesek számára vonzó, és az amerikai ideálokat a többség hamisnak vagy unszimpatikusnak tartja.

Vélemény, hozzászólás?