Hogyan vehetett részt egy orosz ortodox teológus a II. Vatikáni Zsinat munkájában? Sehogy. Megfigyelőként lehetett jelen. De ahhoz két akadályt kellett elhárítani. A Szovjetunióban az elhárítást, a Vatikánban az elzárkózókat kellett jó belátásra bírni. Ki tette ezt?

Az első nyílt zsinat

1959 január 26-án a L’Osservatore Romano zsinatról szóló cikke arról is tájékoztatott, hogy a zsinat egyik fontos feladata a pápa szándéka szerint a keresztények egységének megteremtése lesz. Ezzel párhuzamosan megindultak a diplomáciai folyamatok, melyek lényege XXIII. János pápa részéről az volt, hogy a Vatikánba hívja a világ összes nagy keresztény felekezetének képviselőjét. A Szovjetunióból azt hívhatta, akit a KGB küldött…

A szocialista tábor reakciója

Ebben a ma már történelminek számító játszmában az elvtársak voltak reakciósak. Nem nekik jutott a kezdeményező szerep. Ezért első elhatározásuk az volt, hogy megtiltják az összes európai szocialista ország valamennyi püspökének a részvételét a „tanácskozáson”. Egy ponton azonban rájöttek, hogy sokkal többre mennek azzal, ha a saját embereiket küldik ki a zsinatra. Miért?

Nem történhet meg újból

A KGB emberei arra jutottak, hogy azt kell elérni, hogy a 20. század zsinatja ne adjon ki egy rossz sort sem a kommunizmusról. Ez az ő részükről jogos félelem volt, hiszen XII. Piusztól megjelentek a kommunizmust elítélő gondolatok. A szovjet vezetés ezért úgy határozott, hogy a „táborból” elutazhatnak püspökök, ott beszélhetnek, belefolyhatnak a munkába, de az orosz ortodox egyház képviseletében utazó 2 teológus semmit sem tehet Olaszországban, amit otthon ne tenne. Az ún. csendes egyház szabályai külföldön is érvényesek voltak rájuk. De kik voltak ők? Vitalij Borovoj protoierej és Nyikolaj Jarussevics metropolita. Az ökumenikus mozgalomban Borovoj atya vált ismertebbé. Ő jelen volt az Egyházak Világtanácsának számos találkozóján is. Ide is küldték?

Vitalij Borovoj protoierej

Igen, de nem csak a szovjetek, hanem a Szentlélek is – legalább is ez derül ki abból az orosz nyelvű könyvből, amely prédikációt adja közre. „Vitalij atya szavai mindenekelőtt prófétaiak. Protopresbiterként, a patriarchális székesegyház rektoraként, az orosz egyház képviselőjeként az Egyházak Világtanácsában és tapasztalt diplomataként mindazonáltal mindenekelőtt engedelmeskedik a Léleknek. Ez az engedelmesség gyakran késztette Vitalij atyát arra, hogy belsőleg felrobbanjon, és mindennek ellenére mégis kimondja az igazságot, azt mondja, ami igaz. Ezt a tulajdonságát humorral írja le: „Szegény ember vagyok, hányszor ígértem már magamnak, hogy nem mutatom meg a fejem, hogy hallgatok, de itt van megint.” Valóban, abban az időben nem volt még egy prédikátor, aki ilyen nyíltan beszélt volna az egyház és a társadalom problémáiról. De Vitalij atya nyíltsága és bátorsága nem az állam egyházüldözésének elítélésében rejlett (mint akkoriban sok felelős egyházi vezető, megértette, hogy a jelenlegi helyzetért teljes mértékben maguk a keresztények a felelősek), hanem a tartós reményről szóló tanúságtételében. Többször is kijelentette, hogy az egyház újjáéledése elkerülhetetlen, hogy elkerülhetetlen: kormányok jönnek és mennek, de Krisztus egyháza örökké áll. Bátorsága ebben a tanúságtételben lenyűgöző, merészsége lenyűgöző; itt ő a hit igazi hitvallója.” – olvassuk A keresztény élet tankönyve című műben.
(Forrás: https://azbyka.ru/propovedi/byt-svidetelyami-xrista-propovedi-protoiereya-vitaliya-borovogo.shtml)

Átlépett a remény küszöbén

Mindannyian ismerjük Szent II. János Pál pápától az Átlépni a remény küszöbén című könyvet. Ha magyarázatot keresünk az orosz ortodox atya derűjére, itt kell keresnünk a megoldást. Vitalij atya gyakran nála lényegesen műveletlenebb, 10-15 idős asszonynak prédikált, de ez nem lombozta le. Egyszer például ezt mondta: „Minden hívő kötelessége nem az, hogy igaznak és kiválasztottnak érezze magát, hanem az, hogy hirdesse és tanúságot tegyen Isten igazságáról minden ember előtt. Nincs keresztény közösség, nincs keresztény egyház prédikáció, misszionáriusok nélkül, Krisztus tanításának terjesztése nélkül az egész földön.”

Az egész földön

Azt hiszem, hogy ennél a három szónál nagyobb magyarázat nem kell arról, hogy miért volt a helyén Borovoj atya az ökumenikus eseményeken. Tudta, hogy az egyház Oroszországban is újjáéled, de azt is tudta, hogy az az egyház, amiről Jézus beszél nem nemzeti, hanem az egész földre kiterjedő egyház lesz. És hogy mit tudott még, azt a mi nemzedékünk talán még meg is fogja tapasztalni. (Folytatjuk)

Írta:
Rákóczi Piroska