Egyedülálló és hiánypótló konferenciát szervezett a Védett Társadalom Alapítvány, amelyen – csatlakozva számos közelmúltbeli kezdeményezéshez –, együttgondolkodásra kérte és közös cselekvésre ösztönözte az élet- és gyermekvédelem területén tevékenykedő magyar civil szervezeteket és személyeket. A három előadást és öt kerekasztal-beszélgetést magában foglaló egész napos rendezvényen olyan közismert szakemberek szólaltak fel, mint Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató, Dr. Csókay András idegsebész és Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója.
Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kurátora nyitóbeszédében elmondta: az élet- és családvédő szervezetek közös küldetése megmenteni a veszélyben lévő magzati életeket, a kétségbeesett várandós kismamákat, a bajba jutott családokat, illetve óvni gyermekeinket a káros ideológiai hatásoktól, a szexualizációtól, a meleg- és a transzgender lobbicsoportok befolyásától. Háláját fejezte ki minden egyes kezdeményezésért, majd hozzátette: a kapcsolatok szorosabbra fűzése, az egymás felé fordulás jegyében és a közös cél érdekében közösen kell cselekedni, ehhez pedig imában Isten segítségét kérni. Az emberek elbizonytalanodtak, kételkednek, ezért most minden korábbinál fontosabb, hogy kitartsunk az egyértelmű üzenetek mellett, hogy a bizonytalanokat meg tudjuk erősíteni, a kétkedőket meg tudjuk győzni, és ehhez hálózatosodnunk szükséges – magyarázta. A keresztény ember másokért él; engedjük tehát az isteni szeretet jegyében megfoganni az élet védelmét is, eszerint neveljük gyermekeinket, ezt tudatosítjuk magunkban és érveljünk határozottan mások előtt – szólított fel, hozzátéve: az életvédelem az egész nemzet ügye, ezért annak közös felvállalására van szükség. A szakmai program a Miatyánk közös elimádkozásával kezdődött.
„mielőtt megszülettél volna, felszenteltelek” (Jer 1,5)
Földi-Kovács Andrea első moderátori kérdése arra vonatkozott, hogy az 1956. június 4-i magyar abortusz-törvény következtében megtörtént 6,5 millió abortusz okozhatott-e társadalmi méretű sebeket, majd aziránt érdeklődött, milyen társadalmi szintű cselekvéseket lehetne előremozdítani. Treerné Kovács Mária, a “Ne félj nem ítéllek el” lelkigyakorlat társalapítója megerősítette: az elmúlt 20 évben 1,1 millió magzatvesztés történt, ami legalább 2 millió érintettet jelent, tehát igen, az egész társadalmat érintő jelenségről van szó. Beszélt arról is, hogy a poszt abortusz szindróma (PAS) tünetei nagyon különbözők, függetlenek az illető vallásosságától, és nem azonnal, hanem évek múlva jelentkeznek, általában valamilyen más traumatikus vagy váratlan esemény hozza elő. Férje, Kovács Ferenc megemlítette: a 2012-es életvédő konferencián a Parlamentben egy egészségügyi dolgozó mesélt abortusz-műtétek utáni rémálmairól, ő pedig börtönlelkészi munkája során megtapasztalta, hogy a gyilkosok hasonló tünetekkel küzdenek, mint az abortuszon átesett nők, mert szerinte „az Isten alkotta emberi élet ellen büntetlenül véteni nem lehet”.
Udvardy Márton a lelkigyakorlataikra érkezők lelkiállapotát egy résztvevőt idézve a vízesésben zuhanáshoz hasonlította, a távozókét pedig egy vízesés alján lévő csendes tóhoz. Mint mondta, sok más családi tragédia is előkerül ilyenkor, de az Úr kegyelme végtelen, s a résztvevők élete általában rendeződik (babák születnek, párkapcsolatokból házasságok lesznek, stb.), sőt, a legtöbben megerősödnek hitükben, a nem hívők pedig elkezdenek érdeklődni a vallás iránt is, így ő a lelkigyakorlatot missziós munkának is tekinti. Felesége, Udvardy Lilla arról beszélt, miért fontos, hogy az elvesztett magzat nevet kapjon: valós személlyé válik számunkra, „közelebb jön a szívünkhöz”, könnyebb érte és hozzá imádkozni.
Dr. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség társalapítója az általuk szervezett 15 évvel ezelőtti, első, hatszáz fős ún. rózsatemetés és a Búzaszem elnevezett, tízhetesen elvesztett magzatot, katolikus liturgia szerint eltemetni vágyó házaspár 1999-es precedens értékű esete kapcsán (amelyből dokumentumfilm is készült) kiemelte a gyászmunka fontosságát: “meg kell tanulnunk gyászolni: a gyászt bevallani, kibeszélni, feldolgozni, mert csak így tudunk továbblépni”. Tőle hangzott el az is, hogy az abortusz nem a nők “privilégiuma”, társak és társtettesek az édesapák, a család, a társadalom is. Olaj Anett, abortusz.hu honlap és a Ráhel Szőlőskertje lelkigyakorlat alapítója elárulta: számára is hihetetlen, hogy van teljes gyógyulás az abortuszból, de saját példája is ezt igazolja; ő tulajdonképpen az abortusznak köszönheti hitét. „Fontos, hogy ne a problémára, hanem az Úrra fókuszáljunk, hiszen Ő adja, mi csak védjük az életet” – fogalmazott.
Móczár Gábor, Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója elárulta: ő csak nemrég került az életvédelem közelébe, a 40 nap az életért mozgalomhoz csatlakozva, de nagyon szeretne aktívan hozzájárulni a közös cselekvéshez. Ismertette: a magyar jogszabályok szerint a kórházaknak tájékoztatniuk kell a szülőket az elvesztett magzatokkal kapcsolatos jogaikról: a szülők mindig kikérhetik a halott magzatot, sőt átvállalhatják annak temetését is. Mint mondta, a Fiumei sírkert „több mint temető”, sok lehetőség rejlik benne, és ha van megfogalmazódik egy elég erős civil elköteleződés az ügy iránt, ő szívesen támogatja, hogy ott jöjjön létre a meg nem született gyermekek vágyott emlékparkja, amely szerinte társadalmi szinten hozhatna megújulást.
Magzatvédelem orvosi szemmel
Dr. Csókay András idegsebész kifejtette: az abortusz bűnét nem lehet csak a nőgyógyászokra “ráverni”, hiszen minden orvos érintett az ügyben azzal, hogy egy kórházban egymás mellett vannak a műtők, mindenki tisztában van azzal, hogy mit tesz a másik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár immár a tisztán materialista orvostudomány is eljutott oda, hogy elismerje: tudományosan bizonyítható, hogy emberi élet a fogantatással kezdődik, mégis, a társadalom többsége nem tudja vagy nem akarja ezt a tényt elfogadni, aminek oka szerinte az, hogy nem tanítják az elemi iskolákban. Példaként hozta fel, hogy megtérése előtt, 36 éves orvosként ő maga is adott tanácsot abortuszra. Szólt arról is, hogy a megölt/elvesztett magzatok nem sejtcsomókként fognak feltámadni, hanem teljes emberi testi-szellemi mivoltukban – ez keresztény hitünk alapja, és ez rájuk is vonatkozik.
Dr. Deli Balogh Ildikó szülész-nőgyógyász beszámolt arról, hogy a rendszerváltás előtti években egy kezdő orvosnak azt kellett tennie amit a főorvos mondott, így ő maga is sok abortusz végzett el, és sokat kellett gyakorolnia ún. félidős várandósokon is, amit nagyon nehezen élt meg, rossz érzéseit ezekkel a nőkkel való beszélgetésekkel igyekezett enyhíteni, mondván: amint képesnek érzi rá magukat, vállaljanak gyermekeket, ne várjanak évekig, mert kicsúszhatnak az időből. Elmesélte azt is, hogy amikor ’97-ben besokallva elutasított egy abortusz-műtétet, főorvosa nem fogadta el, így beadta felmondását, és azóta kizárólag magánpraxisban, saját lelkiismerete szerint dolgozik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy sok magyar nő kimegy külföldre abortuszt végeztetni, például Bécsben könnyen hozzájuthatnak abortusz-tablettákhoz.
Dr. Ferencz Péter, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) alelnöke megerősítette: a Kádár rendszerben nem volt választási lehetőség, keresztény orvosok inkább nem mentek szülész-nőgyógyásznak; de aki elvállalta, az is gyűlölte ezt a beavatkozást. Elmesélte, hogy amikor a váróban próbálta lebeszélni a kismamákat, feljelentették az alkalmazott “lelki terror” miatt. Mint mondta, ma már lelkiismereti szabadság van, megtagadható a műtét, de kórházanként változó, hogyan állnak a kérdéshez és kétségkívül van nyomás az orvosokon, hiszen az abortusz-műtét egy kötelező egészségügyi szolgáltatás, valakinek el kell végeznie.
Dr. Győri Júlia szülész-nőgyógyász egy budapesti kórház rezidenseként megerősítette: valóban visszautasíthatják az abortuszt, de hozzátette: tudja, hogy szerencsés, munkahelyén az orvosok fele nem végez abortusz, és tisztában van azzal is, hogy sokan nem úgy kezdik pályájukat mint ő, hanem “homokba dugják a fejüket, mert csak úgy lehet kibírni”. Elmesélte, hogy ő is végez felvételt, ilyenkor elsőként találkozik az abortuszra jelentkező nőkkel, és bár jogszabály szerint nem befolyásolhatja őket semmilyen értelemben, igyekszik megadni nekik az esélyt egy beszélgetésre. Ugyanakkor tapasztalata szerint extrém ritka, hogy valaki meggondolja magát miután már befizette a díjat; ezért szerinte leginkább a terhesség megállapításánál lehet mérvadó egy ilyen beszélgetés. Felhívta a figyelmet arra is: míg a várandóság első 12 hetében Magyarországon gyakorlatilag bármikor el lehet vetetni a magzatot, a 12. hét után már nem lehet hivatkozni a gumiszabályként alkalmazott krízishelyzetre, és megerősítette: a kórházi gyakorlat nagyon változó abban, hogy mi történik az abortált/elvetélt magzatokkal.
Nyilvánosság és edukáció
Albertné Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Egyesület elnöke elárulta: 26 évvel ezelőtt jött rá arra, hogy a PAS átjárja és deformálja az egész társadalmat, ezért elkezdte kutatni a jelenséget, kapcsolódásokat keresett, így került Dr. Téglásy Imréhez és a Kiáltás az Életért Egyesülethez. Tevékenységei közül kiemelte a június 4-i Séta az életért című rendezvényt, melyre (főleg az Egészségügyi Minisztérium előtti gyülekezőhöz, illetve a Tabánban a záróműsorhoz) várja az együttműködő partnereket, résztvevőket. Bergs Zsuzsanna, a Kiáltás az Életért Egyesület alelnöke arról mesélt, hogy az iskolákba elvitt életvédő busz kiállított képei, filmvetítései és az azokkal kapcsolatos beszélgetések (melyek között nemcsak a fogantatással kapcsolatos, hanem a tisztasággal és házassággal kapcsolatos üzeneteket is megfogalmaznak), mennyire megérinti a mai fiatalokat is, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak tőlük. Kiemelte az önképzés fontosságát, említette a Felkészült Istenfélő Tanácsadó programjukat, hangsúlyozta az ima fontosságát, hiszen „az abortusz elleni küzdelem egy szellemi harc”, elárulta: szívesen látna egy újabb életvédő konferenciát a Parlamentben, s szólt arról is, hogy a júliusi 23-i „Ez az a nap” című felekezetközi megmozdulás idei témája épp az élet lesz.
Keresztes Ilona újságíró, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) alapítója felhívta a figyelmet arra, hogy a váratlanul érkező baba, a kismama krízise mindkét életet érintő krízishelyzet, amely félelemmel tölti el a nőket. S bár az anyaság minden várandós anya számára valahol legbelül bizonyosság, rárakódnak negatív érzések. Ez a tudatállapot süket füleket és szíveket eredményez. Szerinte a segítő feladata “kivenni a krízist az anya és a baba közül, különben csak újabb krízisbe kerülnek”. Hiszek abban, hogy a krízisben meg kell és lehet találni a bátorító szavakat, amely mögött nyugalom és tudásnak kell lennie – fogalmazott. Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója és az Együtt az Életért Egyesület alapítója megerősítette: szerinte is az a legfontosabb, hogy a bajba jutott kismama érezze, hogy nincs egyedül, a problémamegoldás csak ezután jön, és nagyon fontos az is, hogy semmiképpen ne ítélkezzünk, nem kérdőjelezzük meg cselekedeteit vagy érzéseit. Keresztes Ilona felhívta a figyelmet az életvédelemmel kapcsolatos kommunikáció minőségének fontosságára, és arra is, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy éppen kikkel beszélgetünk róla. Arra is figyelmeztetett, hogy mivel ez nehéz téma, ha megnyitjuk, gondoskodni kell arról, hogy megfelelően el is varrjuk, és ehhez idő kell. Úgy vélte, szükség van képzésekre is, nem elég csak megszólítani a társadalmat; s bár ez aprólékos munka, de elkerülhetetlen és megéri. Mint mondta, ők jelenleg csoport- és közösségvezetőket próbálnak elérni, hogy a kilenc hónapos képzésüket valamilyen formában minél több helyre elvihessék. Frivaldszky Edit emlékeztetett az intenzív nemzetközi abortuszpárti/életellenes nyomásgyakorlásra, és ennek kapcsán a pozitív, előremutató üzenetek fontosságára, melyekhez könnyebb csatlakozni. Megemlítette azt is, hogy nemsokára indul egy amerikai minta alapján kidolgozott online élet- és gyermekvédelmi képzésük, melyre várják a jelentkezőket.
Dr. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója beszélt arról, hogy bár logikus lenne, de nem elvárható, hogy egy várandós kismama utánanézzen a lehetőségeinek és kapcsolatba lépjen segítő szervezetekkel, így legegyszerűbb, ha a lehető legkorábban és automatikusan kap segítséget. Innen jött született a Veletek az első pillanattól elnevezésű kezdeményezés alapötlete, amellyel lobbiznak a döntéshozók fele és a médiában is, hogy a terhességi tesztekben legyen elérhető egy segélyhívó telefonszám és ez intézményileg fenntartott lehetőséggé váljon. Mint mondta, ez fontos üzenet lenne nemcsak a bajba jutott anyák, de a társadalom felé is: bár az abortusz a nő döntése, felelőssége mindannyiunké, beleértve az egyházi szereplőket is, akik félnek a témától, így nem csoda, hogy ebben a kérdésben még a hívő közösségekben is sok a bizonytalanság.
Lukács József, a Várva Várt Alapítvány elnöke szerint erőteljes gondviselés érezhető az életvédelemmel foglalkozók tevékenysége körül, akik generációkon keresztül vállalják ezt a szolgálatot. Figyelmeztetett arra is, hogy nemcsak a társadalom 10%-át kitevő hívőket, hanem a „maradék” 90%-ot is meg kell szólítani. Az „életet adni vagy sem” dilemmájának átkeretezésére hívta fel a figyelmet: „együtt maradni vele vagy sem”, és hangsúlyozta az időnyerés fontosságát, de nem inkorrekt módon, vagyis nem azért, hogy a kismamát szándéka ellenére más döntésre kényszerítsék, hanem azért, hogy megmutassák neki a valódi lehetőségeit, hogy ténylegesen szabad döntést hozhasson. Felhívta a figyelmet az életvédő szervezetek közötti együttműködések fontosságára, közös fellépések, események szervezésére, és a fiatalok megszólítására.
A délelőtt és a téma zárásaként három spontán közvélemény-kutatást tartottak: a Meg Nem Született Magyar Gyermekek Emlékparkja (fantázia)nevű közös emlékhelyről, a Védett Társadalom Alapítvány középtávú céljai között szereplő Országos Életvédő Szövetség megalkotásáról, valamint a további lehetséges közös akciókról (mint például a már említett életvédő séta, médiaszereplések közös kampányban, részvétel nyilvános vitákban, fiatalok bevonása-képzése), melyet a résztvevők közel egyhangúlag támogattak.
Antal-Ferencz Ildikó,
szabadúszó újságíró
(Képek forrása: Batthyány Lajos Alapítvány)
