„A következő a magyarok kérdése, sok emberünk azt mondja, őket is el kell pusztítani” – fogalmazott Eduard Beneš, a londoni emigráns kormány vezetője, későbbi csehszlovák elnök.

Az anyanyelv használatának tiltása, állampolgári jogoktól való megfosztás, vagyonelkobzás, kényszermunka és kitelepítés – ezzel kellett szembenéznie a felvidéki magyarságnak 1945 után. Az Eduard Beneš nevével fémjelzett elnöki rendeletek magyarok százezreinek életét lehetetlenítették el, több tízezren kényszerültek otthonuk elhagyására, és rengetegen vesztették életüket kényszermunka-táborokban vagy menekülés közben. 

A felvidéki magyarság kitelepítése a magyar történelem máig kibeszéletlen, sötét fejezeteihez tartozik – a nemrég megjelent Baska magyarul beszél című könyv és az azonos című történelmi dokumentumfilm a témát Baska József képzőművész és családja személyes tragédiáján keresztül mutatja be.

„A magyarkérdés vagonkérdés”

79 éve születtek a felvidéki magyarság sorsát megpecsételő Beneš-dekrétumok. Az elnöki rendeleteiről, vagyis „dekrétumairól” elhíresült Beneš a magyarokkal kapcsolatban rendkívül radikálisan gondolkodott, és az újonnan létrejött Csehszlovákia régi-új elnökeként mindent megtett az ország etnikai homogenitásáért. A Beneš-dekrétumok a háborúban vesztes oldalon álló németek és magyarok kollektív bűnösségét mondták ki.

A következő a magyarok kérdése. Sok emberünk azt mondja, hogy őket is el kell pusztítani.

Én személyesen nem vagyok ilyen radikális. Egy nagyhatalom mondhat ilyet, de mi semmi ilyet nem tudunk végrehajtani” – fogalmazott Eduard Beneš, a londoni emigráns kormány vezetője, későbbi csehszlovák elnök Molotov szovjet külügyminiszternek 1943 februárjában.

A győztes Csehszlovákia vezetőjeként Beneš nemcsak az angolszász nagyhatalmak, de Sztálin támogatását is magáénak tudhatta. A generalisszimusznak a történeti hagyomány az események tükrében jogosan tulajdonítja az alábbi kijelentést: „a magyarkérdés vagonkérdés”.

Jogfosztottság, kényszermunka és kitelepítés

A kollektív bűnösség logikája értelmében a Szudéta-vidékről kitelepített németek helyére és más területekre mintegy 40 ezer magyart hurcoltak be: őket fűtetlen marhavagonokba zsúfolták, 

és a kényszermunka helyszínét jelentő településeken embertelen módon, szinte rabszolgaként bántak velük.

A Felvidék teljes reszlovakizációja érdekében azokat a magyarokat, akik nem vallották szlováknak magukat, megfosztották az állampolgárságuktól. A döntés következményeképpen a magyarok nem vállalhattak állami tisztséget, nem voltak jogosultak a nyugdíjra és más támogatásokra sem, ugyanakkor a közéletben és a hivatalokban is megtiltották a magyar nyelv használatát. 

A vagyonelkobzástól, kitelepítéstől és állampolgári jogaik elvesztésétől félve mintegy 423 ezer magyar folyamodott a szlovák állampolgárságért, közülük mintegy 327 ezer embert szlovákká is nyilvánítottak.

A kitelepítés, a jogfosztottság és az erőltetett szlovakizáció elől sokan Magyarországra menekültek – így tett 1947 januárjában a rozsnyói Baska család is. Baska György földműves, felesége, Mária, valamint gyermekeik – József, Valéria, Magdolna és a kis György – 1947 januárjában a Szudéta-vidéki kitelepítés utolsó hulláma elől menekülve szekérháton szöktek át a zöldhatáron.

Lakosságcsere-egyezmény

A legidősebb Baska-gyermek, az akkor 12 éves Baska József életének alapélményévé vált a menekülés, amelyet festőművészként a szekér visszatérő motívumaként épített be alkotói világába. Gyermekkori élményeit és az elűzetés traumáját Baska József naplóbejegyzéseiben is rögzítette, amely 1993. augusztus 25. és szeptember 7. között folytatásokban jelent meg az Új Magyarország című lapban.

A magyar és a csehszlovák állam között létrejött lakosságcsere-egyezményt – amelynek értelmében annyi magyarnak kellett volna elhagynia Szlovákiát, mint ahány magyarországi szlovák önként a Felvidékre költözik – már 1946 februárjában megkötötték, a magyar kormány azonban az időhúzásra törekedett. 

A felvidéki magyarok Szudéta-vidékre hurcolása azonban megtette a hatását, így Magyarország végül beleegyezett a lakosságcserébe. 

Az első, felvidéki magyarokkal teli tehervagon 1947. április 12-én, az utolsó vonat 1947. június 5-én indult útnak. Az intézkedések hatására mintegy 76 ezer magyart telepítettek át Magyarországra, míg Csehszlovákiába kb. 60 ezer szlovák költözött. A kitelepített családok nemcsak vagyonukat, otthonukat, rokonaikat és barátaikat veszítették el, de a lakosságcserével megbolygatott településeket szinte mindenütt évtizedeken át erős belső feszültségek jellemezték. 

A kitelepítés traumája generációkon át éreztette hatását.

„Az édesapámmal történt feloldhatatlan és visszavonhatatlan igazságtalanság rányomta bélyegét az életművére, és absztrakt alkotásaiban tetten érhetőek a menekülés fontos motívumai: a szekér, a mozgás, az út. Az ő üzenete bennem is elemien zsigeri indulatokat generált, amelyeket vissza kellett fejtenem” – fogalmazott Baska József lánya, Baska Barbara, a Baska magyarul beszél című film rendezője.

A Baska magyarul beszél című könyv, valamint a történelmi dokumentumfilm a magyarságuk miatt ártatlanul meghurcolt emberek tízezreinek állít emléket. A kisregény a Trend Kiadó gondozásában 2023 novemberében jelent meg, az azonos című történelmi dokumentumfilmet 2024 januárjában a Duna TV-n láthatja majd a nagyközönség.  

Forrás:Mandiner