A gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében érzékenyítő kurzust tartanak az adófizetők pénzéből fenntartott ELTE-n. A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 9. része.
Az ELTE Szexuális nevelés kurzusa az utolsó modulban röviden kitér arra, hogy milyen fajta szexuális felvilágosító programok léteznek a világon, amely alapján 3 fő kategóriába sorolják a szexuális oktató anyagokat. Ez alapján létezik a „csak absztinencia” (első típus), az „absztinencia plusz” program (második típus), melyet Átfogó Szexuális Nevelésként is emlegetnek és kb. 70 éve létezik, illetve a „holisztikus szexuális nevelés” (harmadik típus), amely magában foglalja az „absztinencia plusz” program elemeit, de az egyéni szexuális fejlődést szélesebb perspektívába helyezi, ahogyan a kurzus fogalmaz.
A „csak absztinencia” programok a házasság előtti szexuális élettől próbálják megóvni a fiatalokat, a megelőzésre építenek, az „absztinencia plusz” programok az absztinenciát késő serdülőkorig tartják követendőnek (15-17 éves korig), de már kiegészülnek a biztonságos szex és a fogamzásgátlás témaköreivel is. A „holisztikus szexuális nevelés” pedig már a születéssel elkezdődik és adott korcsoportra és kultúrára kidolgozva adja át a szerinte megfelelő tudást intézményi és egyéni szinten is. A kurzus állítása szerint absztinencia programok inkább Amerikában jellemzőek, míg a holisztikusok az észak-európai országokban. „A második és harmadik típusú programok közötti határok nem élesek és főleg a meghatározáson múlnak”, ahogyan azt a WHO Európai Regionális Irodája és a BZgA, Az európai szexuális nevelés irányelvei, Vázlat a politikusok, nevelési és egészségügyi intézmények és szakemberek részére című kiadvány is írja.
Tulajdonképpen az Átfogó Szexuális nevelés (ÁSZN) mára nem más, mint különböző nemzetközi szervezetek – WHO, UNESCO, ENSZ, IPP (International Planned Paretnhood) – által kidolgozott szexuális felvilágosító programok egyvelege. Mivel az ÁSZN-t nagyon különböző országokban és kultúrákban próbálták, próbálják bevezetni, ezért van szükség mindenhol a lobbi által kiképzett ideológusokra, mert fontos az adott ország tűréshatárának ismerete ahhoz, hogy adott időszakban éppen mi és milyen csomagolásban kényszeríthető rá egy társadalomra. Az ÁSZN edukáció fejlődéstörténetében az egyik legnagyobb változás egyebek mellett, hogy míg kb. a 90-es évek közepéig a megelőzés és egészségmegőrzés volt a cél, addig mára az emberi jogi nézőpont, azaz, hogy mindenkinek joga van olyan szexuális nevelésben részesülni, ami elsősorban annak örömteli, pozitív oldalát mutatja meg, legyen szó akár egy 2-3 éves gyerekről. Az ELTE kurzusa egyértelműen az ÁSZN-re építette az anyagát, amit holisztikus szexuális nevelés címen mutat be.
Nézzük, hogy az ún. holisztikus vagy átfogó vagy komplexnek nevezett oktatóanyagok mennyire sikeresek. A kurzus azt írja: „Most csak annyit emelünk ki, hogy a kutatások alapján az átfogó és a holisztikus szexuális nevelési programok, és a születéstől kezdődő „pozitív” nemi nevelés a családban mutatkoznak a legeredményesebbnek a serdülőkori betegség- és terhesség-megelőzés és a hosszú távú mentális és szexuális egészség szempontjából (European Expert Group onSexuality Education, 2015).”
Ehhez képest Christopher Castle, az UNESCO egészségügyi és oktatási felelőse 2018-ban, tehát 3 évvel a fenti idézett szöveg megjelenése után egy kritikus felvetésre reagálva visszautasította, hogy a korai szexuális felvilágosítás erősödő szexuális aktivitáshoz és kockázatvállaláshoz vezetne, szerinte ez egy „gyakori félreértés”, azt viszont elismerte, hogy még mindig kihívásokkal küzdenek az ÁSZN programok hatékonyságának mérését illetően. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi az alapja azon állításának, hogy az ÁSZN nem vezet idő előtti szexuálisan aktív élethez.
Ha valaki az ÁSZN eredményeire kíváncsi, sok kutatást fog találni az interneten, de többnyire olyanokat, amelyeket azon szervezetek készítettek vagy velük szorosan együttműködők, akik maguk a program megalkotói is. Persze az teljesen rendben van, ha egy képzés utóéletét maga az adott intézet is figyelemmel kíséri, amely kidolgozta azt, de az eredmények felmutatását illetően elvárás lenne az objektivitás, a korrektség, tehát konklúzióként a valóságot illene leírni, nem pedig a vágyott elvárásokat. Érdemes elolvasni a témában Puskás Balázs Az Átfogó Szexuális Nevelés Programok kritikája című tanulmányát, amely részletesen mutatja be az ÁSZN programok fejlődéstörténetét, rávilágít arra, hogy a rájuk vonatkozó tudományosnak titulált kutatási dokumentumok milyen szinten következetlenek, vannak tele csúsztatásokkal és a módszertanuk is megkérdőjelezhető.
Egy példát emelek ki az értekezésből, ami jól alátámasztja a fent említetteket, de természetesen a dokumentum több példát is tartalmaz. „…a tanulmány, annak negyedik fejezetében (Az országok adatainak elemzése) közli, hogy a vizsgált országok közel 80%-ában stratégiailag vagy a döntéshozás irányelveiben támogatják az ÁSZN-t. Az 1. sz. mellékletben közölt adatok ezzel szemben azt mutatják, hogy a 48 vizsgált országból mindössze 28-ban implementálták részben (5) vagy egészben (23) az ÁSZN-t az iskolai tantervekbe (58%) a „nemzetközi sztenderdeknek megfelelően”, azaz az UNESCO és a WHO ajánlásai szerint. További 11-ben a felülvizsgálat valamely szakaszában járnak, illetve 9 országban egyáltalán nem alkalmazzák. Ezeket az adatokat ebben a bontásban a főszöveg nem közli, ott csupán generalizált következtetéseket olvashatunk.”
Az ÁSZN-t kidolgozó szervezetek, vagy az általuk megrendelt szervezetek kutatási eredményei azt mutatják, hogy az ÁSZN jól teljesít, jobban, mint az absztinencia programok. Ezzel szemben Puskás Balázs azt írja: „Egy nemrégen publikált tudományos elemzés amellett érvel, hogy az átfogó szexuális nevelés megbukott, annak globális bevezetése indokolatlan, sőt káros lenne.” Független kutatások (amelyek módszertana valóban tudományos) közül az egyik 60 amerikai és 43 más országbeli iskolát vizsgált az ÁSZN hatásairól, és a következőre jutott:
„Míg az iskolák 87 %-ában a kulcsterületeken való effektív hatást nem sikerült elérni, addig az intézmények 16%-ában az ÁSZN kifejezett negatív hatást tett: növekedett a szexuális aktivitás, csökkent az óvszerhasználat, több nemi erőszakot követtek el, nőtt a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek aránya.”
A tanulmányokból az is kiderül, hogy a szexuális forradalmat követő időszakban, elsősorban Amerikában kezdett erősen terjedni az ÁSZN alkalmazása, ami kimondottan negatív hatást gyakorolt a fiatalok szexuális életére, nagyban hozzájárult a romboló, ártó trendek kialakulásához és megrekedéséhez. A nem kívánt terhességek száma 20%-kal nőtt, az abortuszok száma megduplázódott. „A jelenlegi helyzetet vizsgálva pedig a legjobb esetben is csak annyit tudunk leszűrni a statisztikákból, hogy a már kialakult trendeket (korai tinédzserkori szexuális aktivitás, megnövekedett promiszkuitás) konzerválják.”
A tanulmányban fellelhető egy független kutatásokra alapozott rövid összehasonlító elemzés az ÁSZN és az absztinencia programokról, amelyből kiderül, hogy utóbbiak lényegesen jobban teljesítenek az ÁSZN programoknál.
Azt gondolom, hogy ma a tisztán absztinencia program leginkább az egyházi iskolákban lehet hatásos, bár más típusú iskolákban is hatékonyabb a kizárólag ÁSZN alapú szexuális felvilágosításnál. Azt viszont egyáltalán nem hiszem, hogy az ÁSZN képzést kellene elfogadni és bevezetni a szexuális tanulmányok során, hiszen az egyre jobban kitolja a határokat, mind a szexualitás témaköreit, mind a megcélozni kívánt közönség életkorát illetően.
Puskás Balázs tanulmánya és az ELTE kurzusa által oktatott, ÁSZN-re épített tananyag alapján az a véleményem, hogy az ÁSZN kifejezetten negatív hatást gyakorolhat a gyerekekre, még akkor is, ha van használható része, hiszen a korrekt tartalom folyamatosan keveredik az ártóval.
Az egyik, amivel rengeteget foglalkozik maga a kurzus is, a maszturbáció jelensége. A „Mikor mit tanítsunk” témánál a következő olvasható a 3-6 éves korú gyerekeknek szánt ajánlások között: „A nemi szerveink érintése örömet okozhat, de ezt olyankor tesszük, amikor egyedül vagyunk.”
Továbbá: „A test örömteli felfedezése természetes jelenség és többnyire nem szükséges »nagy ügyet« csinálni belőle. A legjobb, amit az óvodapedagógus tehet, hogy hagyja a gyermeket, amennyiben nem zavarja társait és nem mindenki előtt csinálja. Fontos azonban megtanítani a gyermeknek, hogy vannak olyan dolgok, amit nem illik mindenki előtt csinálni, ilyen a maszturbáció is. Ha alvás időben történik az öningerlés, jó megoldás lehet, ha kicsit távolabb fektetjük le a gyermeket a többiektől.”
7-12 éveseknek a következőt ajánlja tanítani:
„A maszturbáció örömteli, és nem jár egészségügyi veszélyekkel, de nem tartozik másra.”
Kérdéseket vetettek fel bennem ezek a gondolatok, valóban egy óvodást hagyni kell így elaludni? Valóban 7 évesekkel meg kell beszélni, hogy az önkielégítés teljesen rendben van, de ne mások előtt csinálják? Ez nem pont a rászokást, rászoktatást erősíti? Egy belső hang azt súgta, hogy nem az a megoldás, amit a kurzus ajánl, akkor sem, ha a test felfedezése már akár csecsemőkorban megtörténik. Egyébként a csecsemő, kisgyerek figyelmét fél pillanat alatt lehet elterelni másra. Mivel óriási kételyeim voltak a témát illetően, ezért megkérdezetem az óvónői pályán 35 évet eltöltött ismerősömet, hogy ők mit tettek, ha az oviban a fentit tapasztalták. Elmondta, hogy azokat a gyerekeket nem távolabb fektették a többiektől, hanem az óvónőkhöz közel, hogy elalvásnál velük külön is tudjanak foglalkozni. Soha nem szidták, nem fenyítették őket. Egyszerűen csak kivették a kezüket a paplan alól, esetleg valamilyen kis játékot adtak nekik, hogy azt simogassák, ha kellett az óvónő a fejüket simogatta, halkan énekelt, mesélt, míg a gyerek elaludt. Megkérdeztem neves klinikai szakpszichológust is, hogy neki milyen tapasztalatai vannak a témát illetően óvódapedagógusok elmondásai alapján. A válasza a következő volt. Ezeknek a gyerekeknek figyelemelterelésre van szükségük. Meg kell figyelni, hogy mi az az anyag, ami kiváltja az ingert, pl. egy plüss, selyempaplan, ilyenkor hasonló anyagú játékot kell a gyerek kezébe adni, hogy azt simogassa tovább. Ez a hasonló a hasonlóval elv. Ha úgy látja az óvónő, akkor pedig simogatni kell a fejecskéjüket, kezecskéjüket, hiszen ezek a gyerekek általában kontaktusérzékenyebbek társaiknál.
Ezzel a három „trükkel” ki lehet fogni a szelet a vitorlájukból, amire valaha óvónőként dolgozó ismerősöm és kollégái, ahogyan mondani szokták, józan paraszti ésszel rájöttek, és biztos vagyok abban, hogy sokkal többet tettek ezzel a gyerekért, mintha a kurzus által ajánlott módszert alkalmazták volna. A tananyagban azt is megemlítik, hogyha valaki sokat maszturbál és mások előtt, akkor viszont érdemes szakembert felkeresni, amivel egyet is értek, csak akkor azt nem értem, hogy a fentiekben miért nem látják a veszélyt a rászokásra.
Ahogyan Puskás Balázs is megfogalmazza tanulmányában: „Ami bizonyosan nőtt a képzések hatására, az az óvszerhasználat (40%-kal) és a különböző fogamzásgátlók használata (szintén 40%-kal).” Ami persze nagyon jól hangzik, a nemkívánt tinédzserterhességek elkerülése szempontjából, csak közben arról is készült kutatás, és erről is említést tesz az esszé, hogy azok a fiatalok hamarabb kezdenek szexuális életet élni, akik olyan szexuális felvilágosításban részesültek, amely a fogamzásgátlásra tanítja őket. De mi van, ha pont ez volt a cél, és ha igen, miért? Az International Planned Parenthood Federation által támogatott ÁSZN program fontos eleme a fogamzásgátlókról való felvilágosítás, amiről, megfelelő időben adagolva valóban fontos, hogy beszéljünk, de a Planned Parenthood esetében egészen másról van szó. Ez a szervezet a világ egyik legnagyobb abortuszhálózatát működteti és abortált magzatok szerveivel kereskedik, felfoghatatlan dollármilliárdokat szerezve ezáltal.
Monica Cline, a Planned Parenthood egykori dolgozója 10 éven át tanította a gyerekeket a szervezet által kidolgozott szexuális nevelésre, miután rájött, hogy az IPPF célja nem más, mint ideje korán aktívvá tenni a fiatalokat a szexualitásban, hogy megágyazzanak az általuk végzett, óriási hasznot hajtó abortusznak.
Ha valaki lelkileg kellően felkészültnek érzi magát, akkor nézze meg az 1984-ben készült Néma sikoly című dokumentumfilmet, amely rámutat arra, hogy micsoda hálózatban működött már akkor az abortuszt üzletté emelők közössége. A 20 perces filmben abortált magzatokról láthatunk képeket, és egy ultrahang által kísért terhességmegszakítást is bemutatnak. Kegyetlen, szívszorító, de ha valamit, akkor ezt a filmet kötelezően kéne a szexuális felvilágosítás részévé tenni. Az orvos, aki narrálja, maga is abortuszklinikát működtetett mindaddig, amíg rá nem jött arra, hogy mit tesz, majd teljesen szembefordult addigi tevékenységével. Mára az abortuszlobbi olyan szintre nőtte ki magát, hogy van olyan hely a világon, ahol akár a 9. hónapban is engedélyezett.
Az ÁSZN kimondja, hogy a fiatalokat nem csak nagyobb tudással kell felruházni a szexualitást illetően, de rögtön egyidejűleg olyan reprodukciós szervezeteket is szükséges számukra ajánlani, ahol mindent egy helyen megtalálnak, amire szükségük van. Amire szükségük is lesz, mert a cél az, hogy az átfogó szexuális neveléssel keresletet teremtsenek a már meglévő kínálathoz. A mérce.hu oldalán 2018-ban megjelent egy írás, mely szerint ahogyan Angliában, úgy nálunk is az Átfogó Szexuális Nevelés programjával lehetne olyan áttörést elérni, amit a szigetország produkált, hiszen szerintük 50%-kal csökkent az abortuszok száma, mióta 2007-ben bevezették ott az ÁSZN-t. A cikkben egyetlen forrást sem jelöltek meg, ami alátámasztotta volna az állításukat.
Ezzel szemben rákerestem, hogy valójában hogyan alakult az abortuszok száma a szigetországban az elmúlt 15 évben és az eredmény sajnos, köszönőviszonyban sem áll a mérce.hu állításával. 2007 óta a 16 éven aluli lányok terhességének 59% és 62% rendre abortusszal végződik. A statisztika egyébként 2004-től mutatja az abortuszok arányát, így ráadásul az is látszik, hogy a program bevezetése előtt kevesebb, 57% körüli volt, mint utána. Ami persze ugyancsak egy szörnyű eredmény, de a számok mégis magukért beszélnek.
Ráadásul Nagy-Britanniában a pandémia alatt bevezetett törvényi szabályozás hatására, mely szerint a 10. hétig bárki beveheti otthon az abortusztablettát, a Department of Health for England and Wales and NHS Scotland under the Freedom of Information Act eredményei azt mutatják, hogy drasztikus mértékben nőtt azon nők és köztük fiatalkorúak száma, akik már a sokadik terhességmegszakításon esnek át. 2018-ban 718 nő (köztük 5 volt serdülő) a 6. abortuszán esett át, 143 nő pedig a 7. vagy többedik abortuszán, ami 2017-hez képest 19%-os, 2016-hoz képest pedig 27%-os emelkedést jelent. A statisztikák alapján tehát egyértelmű, hogy az ÁSZN bevezetése következtében nemhogy stagnált, de nőtt az abortuszok száma, ami tökéletesen megfelel a fentebb is idézett, Puskázs Balázs tanulmányában közölt információkkal.
Az ÁSZN programok egyik legmarkánsabb eleme a genderideológia terjesztése, beleértve a gendersemleges nevelés megkezdését már óvodás korban, az azonos neműek közötti szerelem, házasság természetességének hirdetését, a nem mint társadalmi konstrukció bemutatását, az LMBTQ-csoportok és azon szervezetek megismertetését, akik ezeket a közösségeket támogatják. Mindezt (amihez az abortuszlobbi is szervezesen hozzánőtt) a filantrópia köntösébe bújva teszik mint az emberi jogok kizárólagos ismerői és védői.
Az ÁSZN programokat kidolgozó szervezetek olyan hálót alkotnak, hogy bárhova elér a kezük, a világ szinte minden táján akad olyan politikus, vagy nagy befolyással bíró személy, szervezet, akit megvásárolva hihetetlen eredményeket érnek el, több országban akár emberi joggá minősítve már kisgyermekkorban a pubertásblokkolókhoz, hormonkezeléshez való hozzáférést, adott esetben a szülő tudta nélkül is. Az LMBTQ óriási hasznot hajtó kisebbség bizonyos kör számára, beleértve a gyógyszerlobbit, a velük szorosan hálózatba szerveződött, nagy befolyással bíró politikusokat, a megfelelő szervezetekbe (ENSZ, WHO, UNSECO, IPP stb.) beültetett kulcspozíciókat betöltő embereket, multinacionális cégek vezetőit, a médiaipar sztárjait (filmgyártók, újságírók, sztárhírcsatornák sztárbemondói stb.), NGO-kat, egy-egy támogató gazdag családot (Stryker) és a minden országban megvásárolt, megvásárolható, a nagylelkűség álcájában tetszelgő, bizonyos esetekben tájékozatlan (azt hiszik, a jó ügy mellé álltak), a legtöbb esetben viszont hasznot remélő embereket.
Azon országokban, ahol már évtizedek óta zajlik ez a fajta érzékenyítés, hihetetlen mértékben nőtt meg az utóbbi években az önmagukat nem a saját nemük szerint aposztrofáló gyerekek száma, akiknek már kisgyerek korban pubertásblokkolókat adnak, majd hormonkezelésben részesülnek, mielőtt adott esetben nemátalakító műtéten esnének át.
Ezek közül mindegyik visszafordíthatatlan testi és lelki károkat okoz, természetesen a műtét a legdurvábban, amelyekért a pácienseknek élethosszig kell fizetni a kezeléseket, mert egy kezelés sosem elég, a testre rákényszerített ellentétes neműnek látszani akarás csak folyamatos, brutális összegekbe kerülő gyógyszerezés és ugyancsak drága, hosszan tartó mentális terápia árán érhető el, legalábbis látszatra. De a lobbinak az sem baj, ha félúton meggondolja magát valaki, hiszen akkor meg majd a vágyott eredeti állapot visszaszerzéséért fizet vagyonokat, ami már pont úgy lehetetlen, mint férfiból nőt csinálni és fordítva. És akkor még csak a hormonkezelésekről, a szépészeti, sebészeti beavatkozásokról beszéltünk, ám azokról a lelki folyamatokról nem, amelyek a fenti eseményeket kísérik, amelyekre ugyancsak ők tudják a választ a különböző hangulatjavító termékeikkel, antidepresszánsaikkal, az általuk kitanított vagy megvásárolt és fizetett pszichológusok, pszichiáterek terápiáival, és a sort hosszan folytathatnánk.
Egy irgalmatlanul profitábilis üzlet ez, ami évtizedek óta terjeszkedik az ideológiája egyre erőszakosabban terjesztésével. Már egy amerikai transznemű pszichiáter is aggodalmát fejezte ki a transzlobbi miatt, hiszen „Erica Anderson, a Los Angeles Timesnak nyilatkozó neves szakember szerint ma már a nem váltásához nyitottan viszonyuló szülőket is elborzasztják a gyermekek számára javasolt észszerűtlen orvosi eljárások. A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy a fiatalok nemi átalakítására specializálódott első amerikai klinika 2007-ben nyílt meg Massachusettsben, de ma már több mint 60 ilyen intézmény létezik az Egyesült Államokban.”
Jelenleg úgy tűnik, hogy megkerülhetetlen a lobbi tevékenysége, hiszen ömlik a különböző streaming szolgáltatók által szalagon gyártott sorozatokból, amikre drogként szoknak rá a tinédzserek. De ott van a sporteseményeken, a különböző termékeken, a plakátokon, a közösségi hálón.
Észre kell vennünk, hogy a mi gyerekeink már folyamatosan érzékenyítve vannak, akármerre néznek, akárhova lépnek, mindenütt belebotlanak az átfogó szexuális nevelésbe, akkor is, ha konkrétan nekik még nem tanítják azt.
Éppen ezért kell tudnunk, hogy miről szól ez a fajta edukáció, hiszen akkor tudunk ellene hatékonyan védekezni, ha ismerjük minden lépését, törekvését.
Szekeres Katalin
A gyermekvédelem ügyét nem engedhetjük át politikailag motivált, genderérzékenyítő szervezeteknek!
CJ, a “gender kreatív” kisfiú, akit felkarolt az LMBTQ-lobbi
A gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében érzékenyítő kurzust tartanak az ELTE-n
Egy válasz
Ami az ELTE-n folyik, azt törvény tiltja, nem?!