A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 5. része.
Cikksorozatunk eddig megjelent részeiben a kurzus számos ellentmondásos állítását bemutattunk, most a kurzus 3. moduljában kifejtettek és a gender szervezetek, aktivisták által képviseltek, követeltek közötti kétarcúságra mutatok rá, s arra, szerintem mit jelent mindez a gyerekekre nézve. Ez ügyben is reflexiót írtam a kurzus működtetői felé, tulajdonképpen annak tartalmát ismertetem írásomban, és azt, milyen reakciót kaptam az általam felvetettekre.
Mindezek előtt fel kell hívnom a figyelmet egy árulkodó hiányra a képzés tematikájában.
A teljes anyag feltűnően gondosan kerüli a pubertásblokkolók, nemi hormonok, és nem-váltó műtétek témáját, ordítóan beszédes a csend, ahogy hallgatnak minderről egy gender studies alapú tanfolyamon.
Egyetlenegy esetben említik meg ezeket a hormonkezeléseket és nemi átalakító műtéteket, itt pedig szinte teljes elutasítással írnak róluk, az interszex gyerekek csecsemő- vagy kisgyermek kori „korrekciós műtétjei” kapcsán, vagyis, éppen azokban az esetekben, amikor az ilyen kezelés vagy beavatkozás orvosilag indokolt is lehet a gyermek számára.
A következőket tudatják velünk a modul anyagában: ezeket a gyerekeket sokszor hormongyógyszerrel kezelik, akár a használati utasítástól eltérő kezeléssel, hogy a testük a férfi vagy női kategóriába illeszthetővé váljon. Az interszex újszülötteken műtéti és egyéb orvosi beavatkozásokat hajtanak végre, ugyanezen okból kifolyólag, miközben „a legtöbb esetben az ilyen beavatkozások orvosilag nem indokoltak, és később számos negatív, akár egész életre kiható következményük lehet az érintett gyermekekre nézve”. A modulhoz csatolt videóban egy orvos felsorolja a potenciális veszélyeket, úgy, mint: hegesedés, az idegek károsodása, meddőség, inkontinencia, nemi szervek érzéketlensége, funkcióvesztése, plusz élet végig tartó hormonkezelés is jár mindezzel. Arról is beszélnek a videóban, hogy a műtéteket végző orvosok sokszor éppen ennek ellenkezőjét közlik a szülőkkel, arról beszélnek, hogy ezek a műtétek milyen sikeresek, veszélytelenek, hogy mennyivel könnyebben illeszkednek be így ezek a gyerekek, és egyáltalán nem beszélnek a szülőknek a műtéti beavatkozások veszélyeiről és hátrányairól.
Beadandómban a modul ezen tartalmát összekapcsoltam egy másik témakörrel, a gyermekkori transzneműség felismerhetőségének kérdésével.
Kivonatoltan, itt is szó szerint idézem a „Nemi konstancia vs. a nemi identitás fluiditása” című fejezet lényegi megállapításait, hogy világosan bizonyítsam, nem az én fejemből pattantak ki a következő kijelentések, mikor közérthetőre lefordítva hivatkozom majd rájuk:
„Nagyon nehéz megmondani valakiről egészen kiskorában, hogy transznemű, vagy »csak« nem a sztereotípiáknak megfelelően viselkedik. Éppen ezért mindenképpen érdemes hagyni szabadon kísérletezni a nemi megjelenítésmódokkal… Gyakran összemosódik a szexuális orientáció és a nemi identitás kérdése, és van arra kutatási tapasztalat, hogy később meleg férfiként azonosuló gyerekeket is transzneműként kezeltek kiskorukban… Akár a születési nem felé, akár (ilyen esetben) a tranzíció felé tolnák a szülők vagy szakemberek a gyereket az autentikus, belülről jövő nemi kifejezésmód elfojtásával, komoly lelki problémákat okozhatnak idősebb korra (csakúgy, mint a szexuális orientáció megváltoztatására tett kísérletekkel)… Kisgyermekkorban a nemi érés sem jut el az explicit és tudatos szexualitásig… a serdülőkor pedig szintén több kérdőjelet hoz, mint választ, mivel a szexualitás is fluid, változékony, ráadásul a szexuális orientáció többdimenziós. Vannak olyan LMB+ emberek, akik már 8-12 éves korukra teszik első ilyen irányú vonzalmukat, mások viszont a serdülőkorban, vagy akár felnőtt fejjel élik ezt meg. a jelen tudományos konszenzus szerint, a nem kizárólagos irányú vonzalmak az emberi szexualitás általános jellemzői lehetnek.”
Mindezek után a következő kérdést tette fel nekünk az oktató:
„Vajon van-e ellentmondás a transzjogok képviselete és a transzneműség gyerekkori értelmezésével kapcsolatos óvatosság között? Ha igen, hogyan oldható ez fel?”
Az elviselhető terjedelem érdekében tömörítve közlöm a véleményem és a kérdéssort, amit mindezek kapcsán a kurzus oktatói felé intéztem. Jeleztem, hogy én éppen az óvatosságot nem látom a transzjogi aktivista mozgalomban, sőt, inkább nagyon-nagyon hiányolom azt! A legkevésbé sem érzékelem a kérdésben állított árnyalt, kiváró megközelítést, inkább azt tapasztalom, hogy egyre több országban engedélyezik, transzjogi aktivisták követelését is teljesítve, egyre fiatalabb gyerekek számára a pubertáskésleltető és nemi átalakító hormonkezeléseket, majd a nemi átalakító műtéteteket, amit az előbb összefoglaltak fényében, nem csak tudományosan indokolhatatlannak és megalapozatlannak tartok, hanem egyenesen gyerekekkel szemben elkövetett lelki és fizikai abúzusnak.
A következő kérdéseket fűztem még mindehhez:
– Ha a transzjogok képviselői tényként kezelik mindazt, ami itt kifejtésre került, vagyis, hogy a szexuális identitás, valamint a szexuális irányultság sem definiálható kisgyerekkorban egyértelműen, és még a serdülőkorban is sok esetben változó, flexibilis, többirányú belső folyamatként definiálható, akkor hogy lehetséges, hogy éppen ezen mozgalom képviselői küzdenek azért, hogy már gyerekek vagy kamaszok számára is elérhetőek legyenek a hormonblokkoló kezelések és nemi átalakító műtétek?
– Hogy állhatnak ki ezek felnőttkor előtti alkalmazása mellett, miközben mostanra számtalan, gyerekkorában vagy kamaszkorában ilyen kezeléseken és műtéteken átesett fiatal és felnőtt számol be hasonló fizikai és lelki traumákról ezen beavatkozások következményeként, mint amilyen veszélyekre a modulban szereplő orvosok és aktivisták felhívják a figyelmünket az interszex gyerekek műtétjei kapcsán?
Leszögeztem, hogy érthetetlen és elfogadhatatlan számomra ez a hozzáállás, ténylegesen csak abúzusként tudom definiálni, ráadásul nem csak a saját, a társadalmi nemek tudományával szemben eleve nagyon szkeptikus és kritikus nézőpontomból kiindulva, hanem a modulból általam idézettek szempontrendszeréből és logikájából is ugyanez a következtetés vonható le konzekvensen. Végül, reményemet fejeztem ki, hogy az óvatosság kifejezést azért használták a téma vonatkozásában, mert vannak olyan transzjogi aktivisták, (csak én nem vagyok elég tájékozott ez ügyben) akik ezt ugyanígy látják, ahogy én, és nem támogatják, hanem kimondottan ellenzik mindezen lehetőségek gyerekek számára való elérhetőségét.
Reflexiómra F. Lassú Zsuzsa, a képzés vezető oktatója reagált. Reakcióját és arra küldött válaszlevelem tartalmát cikksorozatunk következő részében ismertetem.
Folytatjuk.
Szekeres Éva
Sorozatunk korábbi részei:
A gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében érzékenyítő kurzust tartanak az ELTE-n
