Március 10-e a székely szabadság napja. Az emléknap kapcsán Csarnai Márk történész írását közöljük a székely katonák első világháborúban tanúsított példamutató helytállásáról.

Csak akkor maradhat fenn a heroikus életfelfogás, melynek alapján elődeink éltek, ha felidézzük és megőrizzük dédapáink és ükapáink bátor és dicső hadi vállalkozásait. Ennek szellemében elengedhetetlen, hogy az évtizedeken keresztül – és sajnos még napjainkban is – méltatlanul mellőzött nemzeti érzelmű történészek “tollából” olyan tanulmányok szülessenek, amelyek az áldozatkultusz helyett végre a hőskultuszt helyezik előtérbe, elősegítve ezzel a mai nemzedék, különösen a magyar ifjúság öntudatra ébredését. Napjainkban erre talán még nagyobb szükség van, amikor a világpolgár felfogás és az abnormalitás minden téren igyekszik utat törni magának, a nemzeti öntudatot valami elavult felfogásnak beállítva.

A kommunista történelemszemlélet, amely az ateista felfogás szerint hamisította meg Rákóczi Cum Deo pro Patria et Libertate (Istennel a Hazáért és a Szabadságért) jelszavát, majd az 1848/1849-es heroikus küzdelmünkben is egy osztályharcos forradalom előképét igyekezett láttatni, száműzte a nemzeti emlékezetből a két világháború honvédhőseit, majd az elmúlt 30 év fősodratú történetírása azt sulykolta, hogy „a magyarok mindig a rossz oldalra álltak”. Pedig a két vesztes világháború is bővelkedett győztes magyar ütközetekben, heroikus helytállásban és olyan hősökben, mint amilyen a székelyudvarhelyi 82. közös gyalogezred katonái voltak, akiket József főherceg csak „hős székelyeimnek” nevezett.

A vérben és vasban edződött székelyeket a harc teremtette és éltette. Történelmi hivatásuk a honvédelem volt, melyben élen jártak a vitéz 82-esek, akik valóban a “Nagy Háború”  hősei voltak. Miként a keleti határt az Árpádok óta védő őseik, úgy nekik is a harcban állott a dicsőségük és büszkeségük. Dicsőségből pedig bőven kijutott négy kemény esztendőn keresztül.

Az udvarhelyi gyalogezred a világháború első évében Galíciába került, s 1914. augusztus 26-án Dunajow mellett átesett a tűzkeresztségen. Az udvarhelyi bakák az igazi hősiességet azonban a következő évben, a gorliciei áttörés során tanúsították, amikor a Wisłoka folyón átkelve kivetették az oroszokat az állásaikból. Az ütközet után az ezred 96 hősi halottat jegyzett fel, ám a veszteség mellett kijutott az elismerésből is. Borbáth Samu tartalékos hadapród megkapta az I. Osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, míg Török Adrorján zászlóst az Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki. A Nagyezüstöt a legénység soraiból Illyés Sándor érdemelte ki.

A galíciai arcvonalon még egy jelentős hadi vállalkozást tudhattak magukénak, amikor Piskorowice északi részén két napig tartó küzdelem után elfoglaltak egy kastélyt az oroszoktól.

iv károly
IV. Károly Sósmezőnél megtekinti az ezredet. / Forrás: Pinterest

Az 1916-os esztendő komoly kihívások elé állította az ezredet. Ebben az évben a Bruszilov-offenzíva során óriási veszteségeket szenvedtek, de az igazi próbatétel augusztusban következett, mert ekkor már szülőföldjüket, Erdélyt kellett megvédeni a román betöréstől. A székelyudvarhelyi hősök azonban most is derekasan helytálltak. A Brassó környéki hegyekben lelassították a román túlerőt egészen addig, amíg be nem érkezett a német erősítés. Ezt követően győztes ellentámadásba lendültek.

Az igazi elismerést azonban az 1917-es honvédő harcokban tanúsított vitézség hozta el az ezred számára. Márton Áron, Erdély későbbi püspöke – akit évtizedekkel később a kommunista Románia üldöztetések sorának tesz majd ki – szintén itt, a Kárpátok védelmében harcolt.

A 82-esek az Ojtoztól keletre fekvő Magura Casinului magaslat körüli harcokban a nyár folyamán 54 ellenséges rohamot vertek vissza. Ezekben a harcokban hangzott el a székely védőktől az a mondat, amely elhivatottságukról és helytállásukról a legjobban tanúskodik: „Csak legyen elég vizünk és kézigránátunk, a többit majd elintézzük valahogy!”

A ezred hősies helytállása nem maradt kitüntetések nélkül. Két tiszt, Papházy Kornél ezredes, ezredparancsnok és Haas Dezső alezredes megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. Papházy ezredes később átvette a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Az alakulatból ketten vehették át a Vaskorona Rend III. Osztályú kitüntetését, kilencen a III. Osztályú Katonai Érdemkeresztet, hárman a Német Vaskereszt II. osztályát, további 27 tiszt és tisztjelölt pedig hadi kitüntetésben részesült. A 82-esek hírneve még az uralkodóhoz is eljutott. Őfelsége IV. Károly ugyanis személyesen tüntette ki Papházy ezredest.

A határon őrt álló székelyek emlékére emelték fel Székelyudvarhelyen 1917 decemberében a gyalogezred impozáns szobrát, amely a “Vasszékely” nevet kapta.

A fegyverszünet és a hátország puccsal bekövetezett szétzilálása már idegen földön, az olasz fronton érte a székely vitézeket.

Amikor az őszirózsás hazaárulással hatalomra kerülő dilettáns Károlyi Mihály és kormánya a hadsereg leszerelésével tétlenül szemlélte Erdély román megszállását, az egykori 82-es bakák nem tétlenkedtek. Ők alkották a szerveződő Székely Hadosztály magját, amely a Magyar Szent Koronát sárba tipró és „vörös rongyokba öltözött” hátország által támasztott minden akadály ellenére hónapokig védte Erdélyt a betörő románokkal szemben.

 

Csarnai Márk

(a szerző történész)

Vélemény, hozzászólás?