„Eppur si muove – És mégis mozog (a Föld)” – mondta Galileo Galilei, és lábával toppantott, mielőtt a halálba ment volna. Az, hogy valóban így történt-e vagy az utókor költött legendát a híres olasz polihisztor emlékéhez, talán mindegy is, hiszen csupán a mondat szimbolikája érdekes. A tények mindig rendkívül makacs dolgok, és előbb-utóbb kivívják szabadságukat, bárki próbálja gúzsba kötni őket. Felgyorsult világunkban, a nagy zűrzavar közepette sem mehetünk el szótlanul, fejünket csóválva a nyilvánvaló értelmetlenségek mellett.
Az ez ügyben felsorolható példák egyike a palesztin–izraeli tűzszünet nevetésre persze nem ingerlő paródiája. Az ismert előzmény, hogy elképesztő brutalitással csapott le a Hamász civil zsidókra, hogy aztán válaszként az izraeli hadsereg halomra lője a Hamász-katonák előtt élő pajzsként felbukkanó palesztin nőket, gyerekeket.
Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom „erőfeszítéseit” követően a tűzszünet dátumán, a fegyverek csendjében kicseréltek néhány izraeli túszt korábban börtönbe került palesztin nőkre és gyerekekre. Majd a nagy hírveréssel beharangozott esemény után újra kelepelnek a fegyverek, robbannak a bombák és gyilkolják egymást a harcoló alakulatok – jelentették ki illetékesek.
Tessék? Ekkor kell elővenni az addig rejtegetett logikát. A tűzszünet ugyanis azt jelenti, hogy életbeléptetését követően a felek a harcok végleges befejezéséről és a várható következmények feltételeiről tárgyalnak. Egy ilyen típusú megállapodás része – történelmi példákból kiindulva – a túszok vagy fogvatartottak kölcsönös, teljes körű szabadon bocsátása. A jelenlegi, abszurd konfliktusban fontosabb lenne néhány rabságban lévő – bár élő személy – szabadsága, mint a harcok folytatásából származó újabb emberhalál elkerülése?
Amennyiben a gyűlölködés álarcát időszakosan levenni képes érintettek képesek tárgyalni, miért nem a fölösleges áldozatok elkerülése a legfőbb tétel? És erre az „epizódtűzszünetre” büszke Washingtontól Kairón át Doháig minden érintett?
Apropó, büszkeség! Föllelhető az értelmes logika az írországi vad brutalitás mögött, mely harctérré változtatta az ír főváros, Dublin utcáit? A közvélemény számára látható ok, hogy egy algériai migráns késsel támadt öt emberre, egy férfira, egy nőre és három gyermekre, akik közül a nő és egy gyermek súlyosan, a másik három személy könnyebben megsérült. Az eset óriási, országos felzúdulást eredményezett a migrációs politika befagyasztását követelve. A fokozódó indulatok hatására gyújtogatás, üzletek kifosztása, menekültszállók felgyújtása következett. A rendőrség tehetetlenül asszisztált, majd elmenekült a harcra kész tömeg elől. Az okokat magyarázó kommentárokban az szerepelt, hogy a politikai vezetés kulturális szemétdombbá alakította az ír társadalmat. Valamint hogy az írek még nem közömbösek, ha a gyerekeiket támadás éri, azt nem intézik el egy vállrándítással. Valóban erről van szó, vagy felsejlik – lassan már természetes módon – egy régi-új narratíva a dolgok hátterében?
A napjaink idegeket borzoló történéseiből kiragadott két példa hasonlósága, hogy agresszív indulattal telítettek, és a valódi megoldásokat megkerülve – leginkább elhallgatva – kulminálnak, egyre feszültebb, kaotikusabb helyzetet teremtve. Ma már tudjuk, hogy nem véletlenül, hisz nagyon is tervezett helyzetekről beszélhetünk, ahol mindegy, hogy a káosz elindítója alibi tűzszünet vagy rombolás az utcákon, a lényeg, hogy megtörténjen. Nos, ekkor kell toppantani a lábunkkal, hozzátéve: „És mégis mozog a Föld.”
Mert az elfogadhatatlan helyzetek kialakulását megelőzendő lépés lényege: a valódi logikán alapuló normális értékrend társadalmi szintű megélése. Szerencsére egyre több jó példát látni, melyek a megélhető megoldást vetítik előre. Még akkor is igaz mindez, ha egy-egy pozitív körülmény csupán a kibontakozás kezdeti lépése.
Amikor Németországban kezd felszállni a politika gerjesztette köd az emberek szeme elől, a konstruktív megoldások szószólói is felülethez jutnak. Régóta egyértelmű, hogy a német kabinet politikája tönkreteszi az ország gazdaságát az olcsó orosz energia kizárása miatt. Ahogy az is, hogy a társadalom normális életét az illegális migráció okozta kulturális sokk kezdi mélypontra süllyeszteni. Mindezek együttesen csődhelyzetbe kormányozták az országot. A toldozás-foldozás helyett a megoldás új választás kiírása lenne, a népre bízva a döntést, hogy ezek után ki kormányozza az országot. Mivel egyre többen és egyre hangosabban mondják mindezt,
láthatóan Németországban elkezdődött valami. Bár még mindig hangosabb a kormánypárti sajtó, még az emberek többsége semleges és csöndben van, ahogy még csupán a szamizdat irodalomban lehet nyíltan és őszintén beszélni. Vagyis sok víz folyik le még a Duna németországi szakaszán, mielőtt úgy csordogálhat, ahogy Magyarországon már megszoktuk.
Ezzel szemben Hollandia, pontosabban a holland emberek végre „beleálltak” a sztoriba. Alkotmányos keretek között, parlamenti választás útján elkergették azokat, akik tönkretették a tulipánok országát, azt hazudva, hogy a társadalom is egy virágoskert, ahol a sokszínűség az igazi és kívánatos dolog.
Szerencsére eme torz világképre rácáfoltak a holland választók, amikor Geert Wildersre és programjára szavaztak a legutóbbi voksolás alkalmával. Mert ha valóban kormányfő lesz – amit a világ meg nem választott „vezetői”, pontosabban sarlatánjai mindenáron akadályozni fognak –, Hollandia kilép az orosz–ukrán fegyveres összecsapást finanszírozók közül, mivel nem fog fegyvereket szállítani az ukrán félnek, ezzel támogatva az öldöklés felfüggesztésére tett törekvéseket. Programja teljesen új koncepciót kíván előterjeszteni a migrációs kérdésben is. Magyarországhoz és Szlovákiához hasonlóan Hollandia – remélhetőleg később másokkal együtt – a globalizmus helyett saját országa érdekeit képviseli majd. Mert a magyarázat végtelenül egyszerű: „És mégis mozog a Föld.”
Forrás:Magyar Nemzet
