A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 4. része.
Úgy tűnik, hogy cikksorozatunkkal az LMBTQ-propaganda főütőerére tapintottunk, hiszen a Védett Társadalom Alapítvány Facebook-oldalán megjelenő írásaink mindegyikét cenzúrázza a közösségi platform. Talán nem véletlenül, áprilisban az országgyűlési választások mellett gyermekvédelmi népszavazáson dönthetünk arról, hogy engedjük-e gyermekeinket veszélyeztetni a genderpropaganda által vagy sem, illetve az ENSZ is felszólította a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a pedofiltörvényt, és vezessen be LMBTQ-ideológiai érzékenyítést a közoktatásban is.
Írásaink pontosan arra hívják fel a figyelmet, hogy az ELTE miként próbálja bevinni az ideológiát a pedagógusokon és a szülőkön keresztül az oktatásba és a mindennapi életbe. Így nyilvánvaló, miért tartja tényfeltáró beszámolóinkat olyan veszélyesnek a Facebook, hiszen ezzel még mi is időben hívjuk/hívnánk fel a figyelmet a megelőzésre, hogy ne történjen meg velünk az, amiről a nemrég hazánkban járt amerikai (baloldali, ateista!) szerző, Peter Boghossian az Index újságírójának számolt be, mikor az a woke- és genderideológiáról kérdezte.
„Olyan ez, mint a trójai faló. Ha egyszer beengedik az oktatásba, akkor vége, soha nem tudnak tőle megszabadulni. Nem lehet mit tenni ellene. Annak, ami nálunk, Amerikában történt, az is fontos vetülete volt, hogy a pedagógia szakok is mind a woke-ideológia hatása alá kerültek. Így olyan lett a közoktatási rendszerünk, hogy mindenki ugyanazt gondolja, a gyerekeket egy ideológia szerint tanítják, és nem is csinálnak titkot ebből. Felnőve pedig ezek a fiatalok kerülnek majd irányító szerepbe a különböző társadalmi intézményekben.”
Előző írásomban beszámoltam arról, hogy a kurzus már az első modulban lefekteti a genderideológia alapjait, így a továbbiakban már erre az alapra építkezik. Ahogyan haladunk előre a tananyagban, újabb fogalmakkal ismerkedünk meg az „LMB+ és gendernonkonform!” gyerekek fejezetben.
Amint azt írják, kb. 5 éves korára a gyerek tudja, hogy fiú-e vagy lány, hogy a biológiai nem nem változtatható meg, még akkor sem, ha nem a saját nemének megfelelően viselkedik (pl. öltözködik) valaki. Ez utóbbi fogalom a nemi konstancia, amely 6 éves korra érik meg a fiatalban. A hangsúlyt viszont arra helyezik, hogy már az 5 éves gyerekek is sztereotip módon gondolkoznak, mivel például már óvodában ellenzik a saját nemnek nem megfelelő öltözködést, mindennek pedig a következő az oka: „nagyon erőteljesen megtapasztalnak és tudatosítanak egy identitáskategóriát, és ezzel összefüggésben a nemekhez kapcsolódó sztereotípiákat is megtanulják.”
Ami magyarul annyit jelent, hogy a több ezer éves „propaganda”, a rájuk kényszerített, heteronormatív nevelés hatására viselkednek a nemükből fakadó szerepek szerint. A Magyar Pszichiátriai Társaság valamint a Magyar Pszichológiai Társaság, mely utóbbi szervezet LMBTQ-szekciójának vezetője az az F. Lassú Zsuzsa, aki az ELTE kurzusának fő facilitátora, nemrég megjelent „szakmai állásfoglalásában” a fentivel ellentétben viszont azt írja: „A nemi identitás és a szexuális orientáció környezeti hatással (pl. neveléssel, »propagandával«) nem befolyásolható.”
Itt a következő kérdéseket tenném fel. Mégis hogyan tud a gyerek erőteljesen megtapasztalni, „tudatosítani és megtanulni egy identitáskategóriát” (ahogy azt a kurzusban írják), ha azt neveléssel, „propagandával” nem lehet befolyásolni? Akkor miért fontos, hogy a gyerekek gendermeséket halljanak már óvodás korban, ahol végül az azonos neműek nyerik el egymás kezét a történet végén? Az ENSZ Ember Jogi Tanácsa miért szólította fel pár napja a kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a gyermekvédelmi törvényt? Ha a környezetnek, a nevelésnek, a gyerekek elé állított mintának nincsen semmilyen hatása, akkor miért olyan fontos az érzékenyítésük minden lehetséges fórumon és platformon, közvetve és közvetlenül?
Ha a gendermesék semmilyen befolyásoló hatással sem bírnak, akkor a Meseország mindenkié című propagandakönyv projektkoordinátorát a Time miért sorolta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé?
A nemi identitás fluiditása témánál megemlítik, hogy „mind a szakirodalomban, mind a hétköznapi életben is egyre nagyobb a láthatósága és elismertsége a gendernonkonform gyerekeknek”. (Ahogyan egy kedves ismerősöm mondaná: „Így van! Jelentsen bármit is!”)
Kíváncsi lennék arra vagy azokra a valóban reprezentatív kutatásokra, amelyek olyan országokban készültek, ahol nem zajlik évtizedek óta érzékenyítés, mert ha a lobbin múlik, akkor hamarosan többen lesznek a nyugati világban a gendernonkonform gyerekek, mint az önmagukat egyszerűen csak fiúnak vagy lánynak aposztrofálók, az önmagukat akként is értelmezők és a „nemi sztereotípiáknak megfelelően viselkedők”.
Tehát, még egyszer rögzítsük, hogy teljesen világos legyen, ha egy gyerek a nemének megfelelően fejezi ki magát, akkor sztereotipikusan viselkedik.
Azt is megjegyzik, hogy mára a gendernonkonform gyerekeket inkább genderfüggetlennek illene nevezni, mert előbbi kifejezés egyfajta problémára, rendellenességre utal, míg utóbbi az állapot természetességét hangsúlyozza. A későbbiekben mégis a gendernonkonform kifejezést használják, gondolom, a rossz beidegződések miatt, de legyünk megértőek, melyikünk nem veszne el a genderszótár útvesztőjében!?
Megtudjuk azt is, hogy a heteronormatív társas környezetben a felnőttek a következőképpen reagálnak a gyerekre: „a felnőttek gyakran a párkapcsolatok és vonzalmak szókincsét alkalmazzák a különböző nemű gyerekek közötti interakciókra, míg az azonos nemű gyerekek közti hasonló interakciók esetén a barátság szókincsét.” Borzalom!
Tovább olvasva azzal szembesítenek minket, hogy „A klasszikus pszichológiát egyre többen kritizálják annak ciszcentrikusságával, amennyiben alapértelmezettnek vette, hogy a nemi identitás egybeesik a születési nemmel.” Vajon az „egyre többen” mögött hányan állnak azokkal szemben, akik viszont NEM kritizálják a klasszikus pszichológiát annak ciszcentrikussága miatt? Tartok tőle, az arány, hasonló lehet, mint a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság fent megemlített „szakmai álláspontját” aláírók és alá nem írók közötti. (Friss fejlemény az ügyben, hogy az elmúlt napokban a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége – a tagságtól érkezett ellentmondásos visszajelzések alapján – úgy döntött, hogy szakmai vitát indít, s a végleges állásfoglalást a szakmai konszenzus eredményeként fogják közölni.)
Az arányokról alkotott feltételezésemet erősen alátámasztja az a mód, ahogyan a pszichológiai társaság volt elnöke, Balázs Judit és a társaság LMBTQ-szekciójának jelenlegi vezetője, F. Lassú Zsuzsa Szilvay Gergely, a Mandiner újságírójának a témában feltett kérdéseire reagált, amikor a „szakmai álláspont” keletkezési körülményiről, szövegezéséről, vitatható megjelenéséről és önellentmondásairól kérdezte, illetve azokkal szembesítette őket.
Balázs Judit eddig nem is válaszolt, F. Lassú Zsuzsától viszont megtudtuk, mit gondol a Mandiner újságírójáról meg úgy általában a kormánypárti médiáról, csak a publicista által feltett témával kapcsolatos szakmai, szakmaetikai kérdésekre nem kaptunk feleletet.
Folytatjuk.
Szekeres Katalin
Sorozatunk korábbi részei:
A gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében érzékenyítő kurzust tartanak az ELTE-n
