Subrahmanyam Jaishankar szerint a milliárdos spekuláns komoly erőforrásokat fektet nézetei népszerűsítésébe Indiában is.

Egy februárban, az ausztrál fővárosban rendezett konferencián India külügyminisztere éles bírálatot fogalmazott meg Soros Györggyel szemben. Jaishankar elsősorban a spekuláns Indiára tett megjegyzései miatt fakadt ki, Soros ugyanis egy beszédében úgy fogalmazott, India egy demokratikus állam, de vezetője, Narendra Modi nem demokrata. Azt is megjegyezte, hogy Modi hihetetlen felemelkedésében a muszlimok elleni erőszakra való felbujtás fontos tényező volt.

Szerinte az indiai miniszterelnök kétkulacsos politikát folytat, hisz szoros kapcsolatokat ápol mind a nyitott, mind a zárt társadalmakkal, ugyanakkor zavarba ejtően sok orosz olajat vásárol, méghozzá „meredek árengedménnyel”, vagyis hatalmas lépéseket tett az autokráciák irányába

– vélekedett Soros.

Reagálásában Jaishankar kifejtette, Soros öreg, gazdag, nagyképű és veszélyes, aki New Yorkban ül, és még mindig azt hiszi, hogy az ő nézetei határozzák meg, hogyan működjön az egész világ. Véleménye szerint általában az történik, hogy az ilyen emberek, az ilyen nézetek és az ilyen szervezetek erőforrásokat fektetnek a narratívák alakításába,

holott Indiában a választók már döntöttek arról, hogy hogyan működjön az ország.

Hozzátette, az indiai vezetést aggasztják a Soros-féle beavatkozási kísérletek. „Olyan ország vagyunk – mondta –, amely átélte a gyarmatosítást, ismerjük a veszélyeit annak, ha külső beavatkozás történik.”

Az olyan emberek, mint ő, úgy gondolják, hogy egy választás akkor jó, ha az a személy nyer, akit ők szeretnének, és ha a választás más eredményt hoz, akkor azt mondják, hogy hibás a demokrácia, és az a szép, hogy mindezt a nyílt társadalom védelmének ürügyén teszik

– fejtette ki a külügyminiszter.

Forrás:Híradó.hu

Vélemény, hozzászólás?