A Védett Iskola Hálózatról szóló cikksorozatunk 3. része.

Sokszor érezheti úgy egy szülő, hogy végtelen mennyiségű elvárásnak kell megfelelnie és szélmalomharcnak tűnik a mindennapi feladatok mellett a gyermek(ek) professzionális nevelése. Gyermekkortörténet szempontjából egyértelműen kijelenthető, hogy korszakonként és társadalmanként változó körülmények folytán változik a gyermekkép, a szülő-gyermek-iskola viszony, valamint a kívánt nevelési eredmény is.

Ennek ellenére vannak olyan állandó tényezők, amelyek több ezer éve változatlanok, hiába jelennek meg teljesen új jelenségek, technológiák vagy társadalmi kihívások.

A változatlan test (szóma)

Az ember kiváló tartós elem. Energiafelhasználásunk az elvégzett munka tekintetében fantasztikusan hatékony. Kijelenthető, hogy testünk az éhezésre és a mozgásra jött létre. Sajátos meghatározottságunk folytán ki-ki fantasztikus tartalékokat képes felhalmozni zsír formájában. A szívünk hihetetlen precíz mozgást és energiafelhasználást végezhet – akár 120 évig is. A legtöbb szervünk, a vérkeringésünk, a váz- és izomrendszerünk, valamint az idegrendszerünk mozgással karban tartható. Mégis aktív időnk jelentős részében ülünk. Ülünk az irodában, a járműben, a szabadidőnkben. Ezt tesszük gyermekeinkkel is.

Szentgyörgyi Albert 1930-as tanévnyitó beszédében azt állította,

“Ma nálunk minden hatéves gyermekkel az történik, ami szokott történni minden apagyilkossal, hogy elítélik 12 év szabadságvesztésre és szigorított kényszermunkára. Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn.”  

 

 

A NETFIT felmérése alapján mindenki elborzadhat az eredményen, amelyért nem az iskola a kizárólagos felelős:

 

netfit

 

A változatlan lélek (psziché)

“Valóban olyan életforma ez, melyben a közösség az első és legfőbb személy, s lelkében változatlan, csupán az atyák és a fiak cserélik egymást.” (Tamási Áron)

Gyermeki működés során szükségszerű azokat az alapvető pontokat rögzíteni, amelyek biztonságot nyújtanak a gyermekek fejlődéséhez. Karácsony Sándor és szellemi örökségének gondozói kiválóan jelzik ezeket a főbb lelki pontokat.

Először is egy életérzésre van szükség, amelyben a gyermek megtanulja, hogy megéri és jó élni.

A gyermekeket érintő öngyilkossági hajlam mértéke szégyenfoltja modern társadalmainknak, melyhez az első lépés, amikor a szülők elmondják, megint milyen rossz napjuk volt és milyen rossz a világ, az élet.

Másodszor rögzíteni szükséges az önkifejezés lehetőségét. A gyermek nem elmondja, hanem eljátssza, lerajzolja, elénekli, elzenéli, eltáncolja vagy megformázza. Tehát a művészetek segítenek, amennyiben a gyermek műveli és nem a feladat, rosszabb esetben a képernyő művelteti. A népművészet identitásképző erejével ez kiválóan működik és kidolgozza magából a káros lelki tartalmakat.

Harmadszor fontos rögzíteni, hogy mit tudhat a világról és mit nem. Nem kell tudnia egy 12 évesnek többek között azt, hogy létezik pornó, márpedig ebben a korban már sok esetben minimum hallanak róla. Viszont tudnia kell, hogy a fegyelem és a jókedv megfelelő aránya biztonságot és motivációt ad. Tudnia kell, hogy mi az a magatartás, ami mindenki javára szolgál és mi az, ami nem. Lelki viszonylatban tudni kell azt is – és még sok mást –, hogy felnőtté kell válnia és ahhoz egyértelmű válaszokat kell találnia az életről.

Negyedszer az akarat kérdését fontos megvizsgálnunk lélektani szempontból. Az akarat erkölcsi szűrőn megélve (és nem a következményektől való félelemtől vagy a különböző érdekek mentén létrejövő kompenzálástól) válik helyessé.

Ötödször pedig a hit kérdése fontos. Hitünk azt fejezi ki, hogy miként viszonyulunk az ismeretlenhez. Azt, amit még tapasztalatszerzés után sem tudunk másnak birtokba adni, hiszen élmény jellegű tapasztalatról beszélünk, amivel csak azonosulni lehet, de ugyanazt magunkba fogadni csak saját tapasztalatszerzés után. Ekkor már közös hitről, azaz vallásról beszélhetünk.

A változatlan szellem (pneuma)

A multinacionális vállalatok nagyon örvendenek a kocka szellemiségnek, hiszen azon túl, hogy az ilyen ember lemond a saját belső késztetésből származó elképzeléseiről (a multi elképzeléseit valósítja meg) beleragad egy olyan rendszer hálójába, melyben a jövőkép, a személyiség kiteljesedése és a szerves működéssel való életvitel a 100-ból 1-nek járhat, ha még egyáltalán van rá igénye.

Mi újság a többi 99-cel? Gyermekeink legfőbb tevékenysége a gyakorlás. Ennek eredménye a tanulás. A munkaerőpiacra történő nevelés hamis narratíva, ahogy Mária Terézia a Ratio Educationis-ban hűséges és engedelmes alattvalókat kívánt képezni. Az embernek emberre van szüksége és a közös ügyek elérésében társsá válhat minden alkalmazott.

A kockák cserélhetőek, az ember nem. Emberként lesz, aki mérnök lesz, nem kocka. A tudás lehet hatalom, viszont érték, ha megosztjuk.

Gyermekeink tudása szűk keresztmetszet. Inkább lelki tényezők, akik testi változásaikban tudat alatt szívják magukba az értelmet. A joggyakorlat kiválóan kidolgozta a cselekvőképességet, melynek alapja a belátási képesség. A hatályos Polgári Törvénykönyv alapján 14 éves korig minimális belátási képessége van a gyermekeknek, tehát a rossz tudástól maximális védelmet kell biztosítania a családjának és a társadalom egészének is! 18 éves koráig fokozatosan terhelve az egyéni érettségnek megfelelő ütköztetések mellett szükséges nevelni a gyermekeket, ám számos továbbra is tabutéma kívül kell, hogy maradjon, melyet felnőttként már helyén fog tudni kezelni.

Végeredményben a gyermekeknek nincs más dolguk és soha nem is volt, mint hogy megtanuljanak élni, amire felnőttkorban lesz igazán szükségük. Mert ha rosszul tanulnak meg élni, akkor öregkorban tele lesznek adósságérzéssel. Az érzik – jogosan –, hogy nem úgy éltek, ahogy kellett volna. Ezért pedig mi vagyunk a felelősek, mert rosszul tanítottuk meg őket…

 

Németh Henrik,

VDTA-Iskola Hálózatvezető

 

(A Védett Társadalom Alapítvány Védett Iskola Hálózatáról bővebb információt az iskola.vdta.hu weboldalon lehet olvasni.)

 

Gyermekeink ellenségei

Mi újság, iskola?

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay

Egy válasz

  1. Hát igen.. Apám 1957-ben vett nekem egy biciklit. Sok kollégája hüledezett, hogy ilyen drága játékot kap a gyerek.. Érettségiig hajtottam a gépet, minden nap elmentem tekerni a biciklit. Otthon senki se szólt érte. Ez benne volt a napi mozgásban, az iskola utáni lazításban. Ez is egy jó módszer, de az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a közúti forgalom nagyságrenddel volt kisebb, mint ma.

Vélemény, hozzászólás?