Hogyan tudjuk megőrizni a tradícióinkat és hogyan tehetjük divatossá a népi kultúrát a jelenkorban? Miként függ össze a nép és a hagyományos kultúra fogalma, avagy miért nem teszünk pisztáciát a gulyáslevesbe? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott az, aki részt vett a Scruton Kávézó által szervezett, Letűnt kultúra? – népi hagyományok a XXI. században című eseményen.

Agócs Gergely (folklorista, népzenész, mesemondó) és Berecz István (táncos, koreográfus, a Fonó művészeti vezetője) a múlt hét csütörtökön megtartott rendezvényen kifejtették, mekkora jelentősége is van valójában a hagyományaink megőrzésének, továbbá hogy a szokásaink háttérbe szorulása hogyan hat ki a társadalmunk működésére.

Agócs Gergely részletesen beszélt arról, hogyan és miért válik a társadalmunk szemében egyre jelentéktelenebbé a nyelvi kulturális koncepción alapuló identitástudat, ezáltal hogyan változott meg a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz való viszonyunk.

Amíg a régi nyelvi koncepció szerint minden magyar nyelvű ember a magyar kultúrához tartozik (nemzeti identitását az anyanyelv adja), addig az urbanizált, akkulturálódott ember számára a magyar anyanyelvűség sokkal inkább hátrányt jelent, mintsem köteléket a nemzethez. Pontosabban fogalmazva, a mostani modern társadalmunk nem tartja fontosnak a nemzethez való tartozást és a nemzeti identitást, sőt egyesek szerint az identitásunk választható, nem pedig velünk született.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, a nagyapáinktól az is megkülönböztet minket, hogy

„mi, abban gondolkodunk, hogy vagyunk, ők pedig abban, hogy voltunk és leszünk.”

Egymásnak szögesen ellentmondó életfelfogás ez, amiből fakadóan a jelen rabjai vagyunk. Ezt leginkább a nyugatról érkező hatásoknak köszönhetjük, melyek leghangsúlyosabb üzenete, hogy

„nem fontos a múlt, ne foglalkozz a jövővel, helyette éld meg a mát!”

Agócs Gergely leszögezte, ez az életfelfogás jelentős károkat okoz a magyar kultúrában.

A világ különböző kultúrái teljesen eltérő jelenidő-élménnyel rendelkeznek. A jelen és a jövő konfliktusait az adott kultúra sajátosságai határozzák meg, így egyértelmű, hogy nem lehetséges egy nézőpontot ráhúzni egymástól eltérő közösségekre. Kiemelten fontos tehát a nemzeti, a nemi és a családi identitás megőrzése.

Berecz István – kiegészítve a gondolatmenetet – hozzátette, azért, mert a magyar ember nagyobb hangsúlyt fektet a múltjára és a jövőjére a nyugati kultúrákkal szemben, ugyanúgy képes megélni a mát. Amennyiben azonban csak a mának élünk, elfelejtjük, honnan jöttünk, ezzel párhuzamosan pedig csökken a jelentősége a gyermekvállalásnak is. A hedonista, jelenben élő, céltalan embert ugyanis nem érdekeli sem a múltja, sem pedig a jövője. Ez a XXI. századi társadalmunk egyik legnagyobb rákfenéje.

scruton1
forrás: Scruton

Fontos tudni emellett, hogy a hagyományaink megőrzése nemcsak a globális magyarság szempontjából fontos, hanem az egyénre nézve is jelentős hatással bír, hiszen minden egyes családnak megvan a maga története, a maga múltja. Leegyszerűsítve:

„azért nem teszek pisztáciát a gulyáslevesbe, mert az édesanyám sem tett.”

Azonban sok esetben már az óvodától kezdve hiányos információkból táplálkoznak mind a gyermekek, mind a pedagógusok. Globális vagy lebutított üzeneteket adnak át, fokozva ezzel a népi hagyományainkkal és származásunkkal kapcsolatos tudásunk hiányosságait.

Ha fel kellene idéznünk egy olyan népdalt, melyet azt elsők között ismertünk meg, a legtöbbünknek a Tavaszi szél vizet áraszt című dal jutna eszébe. Azonban azt már nagyon kevesen tudják megmondani, honnan is származik ez a dal.

A helyes választ Agócs Gergely osztotta meg velünk. A közismert dalocska egy Budapesttől 900 km-re található településhez, Bogdánfalvához köthető. Magyar népdal ugyan, így a nemzettudat szempontjából fontos, hogy ismerjük, azonban a származástudatról és az egyéni kultúráról csak abban az esetben hordoz információt, amennyiben onnan származunk. A származás, nemzet- és identitástudatot párhuzamba kell tudnunk állítani egymással, ezzel a céllal jött létre többek között a táncházmozgalom is.

Nem kérdés, hogy a hagyományos műveltségünket fontos-e hirdetni, hiszen a teljességet csak ezen keresztül vagyunk képesek megélni. Ez az, ami meghatároz minket és irányt mutat nekünk. Egy teljesen más kultúrából fakadó világnézetet nem lehetséges a magyar kultúrára ráhúzni anélkül, hogy az abban élők ne sérülnének.

A XXI. században az online világ csökkenti az emberek közötti személyes kapcsolatot, de a különböző mozgalmak, amelyek a népi kultúra megőrzését szolgálják, közelebb hozzák egymáshoz a magyarokat, egyensúlyt teremtve ezáltal a múltunk és a jövőnk kapcsolatában. Bár nem vitatható, hogy a technológiai fejlődés pozitív fejlemény, tudomást kell vennünk a negatív hatásairól is. Egyre kiszolgáltatottabbá válunk és egyre kevesebb dologhoz kell értenünk.

Agócs Gergely egy igencsak elgondolkodtató kérdéssel és annak megválaszolásával zárta az előadást:

„Tehát mit is jelent pontosan a szabadság? Mit jelent ma szabadnak lenni?

Az a szabadság, amikor senki nem tud tőlem több ezer kilométerre olyat cselekedni, hogy azzal az én életemet gyökeresen befolyásolja. Ezek alapján pedig igenis a dédapáink voltak szabadok, mi pedig rabszolgává váltunk a modernizáció szellemében. Kiszolgáltattuk a létbiztonságunkat ahelyett, hogy odafigyeltünk volna és magunkévá tettük volna a dédszüleink által megszerzett tudást. Úgy nem dobtuk volna el magunktól ilyen könnyen az önrendelkezési diszpozícióinkat. Ha nem leromboltuk volna a szemeskályhákat, hanem megtanultuk volna felépíteni azt, nem rettegnénk a gázhiánytól.”

 

Pálkovács Boglárka

 

Kiemelt képünk forrása: Scruton

Egy válasz

  1. Hát igen, voltak, vannak ficamok a nemzeti kultúránk körül. Óvódás koromban hangosan énekeltem az otthon tanult cserkészdalt.
    Ha a föld Isten kalapja / Hazánk a bokréta rajta
    Anno 1950-et írtunk az óvónő szívbajt kapott. Mondta a szüleimnek, hogy miféle fasiszták írta dalt éneklek, honnan is tanultam ezeket? Apám csendes nyugalommal válaszolt. Ezt éppenséggel Petőfi Sándor írta.. Az óvónő hitetlenkedve el.. Otthon megmagyarázták, hogy nem kell nekem is azt dúdolgatnom amit apám szokott, mikor szerelget valamit.
    A magyar kultúrát ekkor, úgy 1950-ben kettévágták! A legtöbb akkori gyerek fejébe élesen belerögződött amit kettős nevelésnek hívtak. Mondjuk az, hogy volt egyszer egy Nagy-Magyarország.. Netalán az, hogy Fiam, hiába mondja a tanítónéni, hogy Isten nem létezik, mert Isten létezése független a tanítónéni véleményétől. Viszont erről az iskolában nem szabad beszélni.. Felnőtt a mi nemzedékünk azzal, hogy “Erről az iskolában nem szabad beszélni..” Utána folytatódott az életünk azzal, hogy “Erről a munkahelyen nem szabad beszélni..”
    Ugrás:
    Ma a “Szabad Világ” tart ott, hogy sokmindenről nem szabad idegenek előtt beszélni..
    Különbségek:
    Anno tabu témák voltak, hogy: A szovjetek nem felszabadítottak minket, hanem megszálltak minket. (Ez ez én 1956-ot már nyitott szemmel átélő korosztályomnak is evidencia volt.) Nem volt szerencsés említeni, hogy a Szovjetunióban munkatáborok vannak, és sok hasonló dologról nem volt szabad tudni. Kifejlődött bennünk egy képesség. A munkahelyen szinte azonnal észrevettük, hogy ki a “tégla”.
    Ma a “Szabad Világban” viszont olyan abszurditásba ment át az egész, hogy hovatovább arról tilos beszélni ami napnál is világosabb tény. Lassan veszélyes lesz kételkedni abban, hogy a férfiak gyermeket szülhetnek, vagy azt hangoztatni, hogy az embernek a biológiai neme éppen olyan adottsága, mint a bőrének, szemének színe.

Vélemény, hozzászólás?