A Magyarok Európában Közhasznú Egyesület évek óta megszervezni június 4-én a hazai életvédő mozgalom egyik leglátványosabb kiállását, a Séta az életért felvonulást. A Budapest szívében tartott közösségi rendezvény egyfajta tanúságtétel az emberi élet méltósága és szentsége mellett, melyet a fogantatástól a természetes halálig teljes és feltétlen védelem illet meg. A rendezvényen részt vett számos életvédő szervezet, és a Védett Társadalom Alapítvány is képviseltette magát.

Az időpont, ami idén pünkösd szombatjára esett, nem 1920-as békediktátumra vonatkozik – az csak a sors furcsa fintora, hogy éppen ugyanezen a napon fogadták el 1956-ban (ami egy másik történelmi szempontból emlékezetes év, ugye) az azóta 6 és félmillió magyar halálát okozó abortusztörvényt. A rendezvényt idén kibővítették a Futás az életért eseménnyel, amelynek megnyitója a Hősök terén zajlott, ahol dr. Kováts György, a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió vezetője beszélt, majd a Szent Margit gimnázium KECSAP (Keresztény Csapat) látványos pantomim előadása következett, és ide érkeztek Szentendréről a ferences gimnázium tanulói, tanáraik kíséretében. Kárpátaljáról öt középiskolás vett részt, egyikük édesapjával. A futók 13 óra előtt érkeztek a Deák térre, ahol frissítővel és uzsonnával fogadták őket a sétára gyülekező, ott egyesült a két csoport, és az evangélikus templom előtti téren közösen meghallgatták Hegedűs Zsuzsanna református lelkésznő üzenetét.

Az életvédő menet következő állomása a belvárosi templom volt, amely előtt Téglásy Imre, az Alfa Szövetség alapító-elnöke mondott lendületes beszédet, majd Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány (VDTA) kurátora szólt lélekemelően a szeretet fontosságáról, ami után kézenfogva elmondták a Miatyánkot, majd elénekelték a himnuszt. A sétáló tömeg az Erzsébet-hídon átvonulva érkezett meg a végső helyszínre, a Tabánba, az 1956-os veszteségek emlékére állított emlékműhöz. Itt életszerető szervezetek mutatkoznak be, a kicsiket bábelőadás szórakoztatta, majd Prazsák László vezetett dicsőítést.

A rendezvényen az említett szervezeteken kívül részt vettek többek között a Családtudományi Szövetség, a Kiáltás az életért Egyesület, a 40 nap az életért mozgalom, a „Ne félj nem ítéllek el” magzatvesztéseket gyógyító lelkigyakorlat, az Imádság Háza, a Jövője van Alapítvány képviselői is.

Az alábbiakban rövid összefoglalót közlünk a felszólalók beszédeiből:

Hegedűs Zsuzsanna református lelkésznő emlékeztetett: az elmúlás egy természetes folyamat, aminek, ha ellenállunk, nem hosszabbítja meg azt az életet, amelyet Isten a maga akaratából számunkra kijelölt. Ugyanakkor, most emlékezünk és figyelmeztetünk mindenkit egy olyan folyamatra és cselekményre, amely során nem természetes az elmúlás, hanem erőszakos, ember alatti mélységű, és amire nemet mondunk. Megemlítette, hogy édesapja, dr. Hegedűs Lóránd püspök mindig részt vett az életvédő megmozdulásokon, ahol igei köszöntőket mondott. Tőle van az a mondat is: „Nem születhet újjá, aki nem született meg”, reflektálva arra, amit Jézus Krisztus állított: „Szükség tinéktek újonnan születnetek”. A lelkésznő felidézte gyerekkori emlékét, amikor nagyapja megmutatta, hogy a tenyerén formálható két M betű a rómaiak szerint: „Memento Mori”, azaz „Emlékezz a halálra”. Amikor viszont édesapja megtudta, hogy gyermeke ezért szorong, mutatott neki a Bibliából két másik M betűt: „Markaimban metszettelek téged”.

Mint mondta, 1956. június 4-én a totálisan ateista kommunista diktatúra nemcsak nem emlékezett meg a külső Trianonról, hanem tetézte egy magzatvédelminek mondott abortusztörvénnyel. Idézett Ratkó József „Halott halottaim” című verséből, valamint Kosztolányi Dezső „Halotti beszéd” c. verséből, majd kifejtette: nem vagyunk pótolhatatlanok, de lecserélhetetlenek vagyunk, és Isten mindnyájunkat egyedinek és megismételhetetlennek teremtett, ezért az a 7-8 millió meg nem született gyermek egyikünkhöz nem hasonlítható, keressük, de nem találjuk őket, akárki megszülethet, csak ők nem. Mint mondta, ebben a fájdalomban, gyászban vigaszt nyújthat az elmúlás természetessége, Jézus Krisztus feltámadása, valamint Péter apostol szavai: „Istenünk beszéde örökre megmarad”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv nem véletlenül különbözteti meg az emberi szót és isteni igét, mert míg az embert egyet gondol, mást mond, és megint mást cselekszik, az Istennél ez a három egységes. Kifejtette: ha harcolunk az életért, sokan elkezdenek gondolkodni és megfordul az ő életük is – mert a megtérés nem más, mint a gondolat megújulása a Szentlélek által -, és akkor sok megszülető gyermek fogja hirdetni azt, amit régen az iskolákban így tanítottak: „Nincs a világnak szebb fája, mint a Krisztus keresztfája, mert az vérrel virágozék, Szentlélekkel illatozék”. Lendületes beszédét ezzel a gondolattal fejezte be: „a feltámadásba vetett hit nélkül nem fog győzedelmeskedni az élet Magyarországon, és ebben a feltámadásban benne van azok a gyermekek is, akikért most harcolunk, hogy ne az enyészeté legyenek, hanem megszülessenek és újjászülessek Jézus Krisztus igéje által”.

Téglásy Imre tízgyermekes édesapa, a magyar életvédők úttörője a június 4-én ünnepelt nemzetegyesítéssel kapcsolatban elismerte: nagy öröm, hogy a magyar kormány sokat tesz azért, hogy a határon túli magyarokkal élő kapcsolat legyen, támogatja őket a fennmaradásban, de szerinte ezt a folyamatot ki kellene terjeszteni a magzatgyermekekre is, hiszen ők is a nemzet részei. A „15 millió magyar” kifejezéssel kapcsolatban megjegyezte: sajnos már nem vagyunk annyian, mert nemcsak Amerikában vezető halálok az abortusz, hanem Magyarországon is. Mint mondta, van egy régi, mély és megkérdőjelezhetetlen törvény: a biológia törvénye – s mivel a biológusok szerint négymilliárd évvel ezelőtt kezdődött az élet, így ez alaptörvény is -, amely arra arra int minket: „szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a Földet”. Ha ezt megtagadjuk, negligáljuk, átengedjük a világi törvényhozóknak, hogy elmagyarázzák nekünk, miért is nem szabad gyermeket nemzenünk, vagy miért is nem hozhatjuk világra (mert szerintük kiszolgáltatottságba taszítjuk magunkat), akkor nem akarjuk tudomásul venni azt a tényt, hogy minden anyaméh a nemzet legbelső határa, a magzatok a legfiatalabb nemzettársaink.

Felkérjük a törvényhozókat, hogy a legvéresebb, leggyászosabb, Isten, nemzet és család elleni háború emléknapját tegyék az élet igenlésének, elfogadásának ünnepévé; kérjük őket, hogy térjenek meg a teremtő Istenhez és ahhoz a gondolathoz, hogy nincs nemzet annak legfiatalabb tagjai nélkül – szólított fel. Békét az anyaméhben! – ezt hirdetjük, miközben háború zajlik körülöttünk – szólt, majd így folytatta: mert nem a covid és is a szomszéd háború a legnagyobb tragédia, hanem azok a néma sikolyok, amelyek az anyaméhben elhangzanak. „Valóban kevesen vagyunk itt életvédők, de nézzünk fel az égre: hány magzati gyermek van mellettünk, hány pici angyal, akit áldozattá tettünk! – figyelmeztetett, majd hozzátette: Isten áldja őket, és mindazokat, akik a magzatokért küzdenek”.

Földi-Kovács Andrea arról beszélt, hogy a szeretet éltet, életünk egyetlen értelmes célja, de korunkban az emberiség nem szereti az embert, ezért mond nemet saját magára és az emberi életre. A sétán a férjével és 25 éves nagylányával közösen részt vevő népszerű újságíró elárulta: Rebeka, ahogy a gyermekek általában kislány korában mindent elnevezett, mindennel beszélgetett, fantáziájával életre keltette még az élettelent is; ezzel szemben a felnőtt társadalom mindent tárgyiasít, személytelenít, a magzatokat is.

Emlékeztetett: II. János Pál pápa 1994 februárjában közzétett „Levél a családoknak” című írásában azt kéri tőlünk, hogy soha ne szűnjünk meg felhívni a figyelmet arra, hogy „amikor az emberi testet a szellemtől és gondolattól függetlenül szemlélik és anyagként használják, mint az állatok testét, – ami például az embriók és a magzatok manipulációjával történik, – akkor az elkerülhetetlenül szörnyű erkölcsi következménnyel jár”.

Robert Sarah bíboros szavaival pedig figyelmeztetett: „Ma mindent meg lehet venni, az emberi szervektől elkezdve a spermán át, a béranyák méhéig. (…) Pontosan azzal szemben, amit mindenütt hirdetnek, a modernitás mélységesen megveti a testet, tárgyat csinál belőle.” Mint mondta, ma nem azért vagyunk a sétán, hogy megválaszoljuk, azt a kérdést: hogyan történhetett mindez, sem nem azért, hogy más kérdéseket tegyünk fel, hanem tovább kell lépnünk és közösen le kell szögeznünk néhány fontos dolgot.

Például azt, hogy a magzat ember. Kifejtette: a történelem során sokszor előfordult már, mindig ugyanazt a mintát követve, hogy a többségi társadalom bizonyos csoportokat megpróbált kizárni az közösségből, származási, vagyoni, nemi, vagy faji alapon, most a meg nem születetteket, kijelentve róla: ő nem személy, s ezzel megfosztva őket alapvető emberi jogaiktól, személyiségi jogaiktól. Mint mondta, a még meg nem születettek valóban különböznek tőlünk, de ezek a különbségek erkölcsileg irrelevánsak, éppen úgy, mint a bőrszín vagy a nemzetiség. A tények hangosan beszélnek, semmi okunk a bátortalanságra – buzdított, hozzátéve: szervezettebben és határozottabban kell fellépünk a megfogant életek védelmében.

Hangsúlyozta: manapság számos ország, nemzet nem ismeri a saját történelmét, s mindez szükségszerűen hanyatláshoz vezet, ezért nekünk, mint az anya a gyermekének el kell mesélnünk, újra és újra keletkezésünk történetét: hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, hogy a kromoszómák az első pillanattól kezdve meghatározzák a megszületendő ember nemét és megannyi tulajdonságát, hogy a hatodik héten megdobban a formálódó ember kicsi szíve, hogy a hetedik héten növekszik a fejecske és elkezd formálódni az arc, és így tovább… Ha az ember újra megismeri magát, nagyobb az esélyünk rá, hogy meg is szereti magát, s akkor igent fog mondani saját magára, az emberi életre is – zárta lélekemelő beszédét.

Antal-Ferencz Ildikó,

szabadúszó újságíró