„…ha Erdély elveszik, akkor a magyarság is.”

(Verbőczy Kálmán százados,

1919 április, Kőröstárkány)

Nehéz szívvel, de kíméletlen következetességgel szükséges megvizsgálnunk hazánk és nemzetünk sorsának alakulását. Különösen az utóbbi évtizedek, már-már reményt keltő eseményeinek kapcsán minden törekvésünk ellenére teret nyertek nemzetrontó folyamatok. Sorsfordulós várakozásaink veszélyben vannak, azok meghiúsulására utaló jelek késztetnek alaposabb elemzésre.

Milyen okokra vezethetők vissza ezek a megtorpanások, sikertelenségek? Milyen gyökerekből fakad a kilátástalanságba hulló törekvések megrekedése? Céltalannak bizonyuló makacs erőfeszítéseink, egymásnak feszülő vitáink, kapkodó elhatározásaink a következetlenséggel, fellengzős nemzetieskedéssel és hajbókolást elváró úrhatnámsággal párosulva vajon elbukásra ítélik sorsunk jobbra fordításának szándékát?

Fel kell vetni ezeket az önsorsrontásra utaló kérdéseket ahhoz, hogy választ találjunk bajainkra, a magyarság megmaradásának utólsó esélyeként. Számtalan kérdésre már eddig is születtek válaszok, melyek már jól ismertek e téma iránt kellő elkötelezettséggel bíró, gondolkodó rétegek körében. Történelmünk nemzeti tragédiáinak sora lehet, hogy nem bizonyul elegendő magyarázatnak bajaink forrásának? Tatár és török országpusztítása, osztrák elnyomás és kizsákmányolás, a szabadságharc elbukása, trianoni feldarabolásunk, a szovjet-bolseviki diktatúra kegyetlensége és népbutítása önmagukban nem igazolhatják mai állapotainkat. A háborúk és a kivándorlások, népirtások és emigrációk népességvesztése, az okokra csak részben adhatnak igazolást. A demográfiai veszteségek betelepítéssel, bevándorlással való pótlása jelentős mértékben nem alakította át a magyarság összetételét. A magyar néplélek sokak által hangoztatott szélsőséges kicsapongásai és vitatható jellemzői, a könnyelműség, a sírva vigadás, a hősiesség és a letargia hullámzásai nem bizonyulhatnak elegendő magyarázatnak.

Más vonalon kell elindulnunk a bajok forrásának keresése okán.

Újra kell elemeznünk a társadalmi közgondolkodás folyamatait a reformkor és az elbukott szabadságharc időszakát követően. A társadalmi-gazdasági modernizáció kihívásaira adott válaszaink új elemzése szükséges. Az európai hatalmi viszonyok átalakulásának folyamatához való viszonyunk új értékelést kíván. Mennyiben rendelkeztünk kellő nemzetvédelmi stratégiával az egyes történelmi időszakokban? Milyen gátló tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy mai viszonyaink közepette nem találjuk a megfelelő válaszokat legfontosabb nemzetvédelmi céljaink megfogalmazásához?

Helyesen látjuk-e azokat a sorsfordító pontokat, melyek kapcsán aktuális elhatározások és célok kerültek megfogalmazásra? Valósak és reálisak voltak-e ezek a célkitűzések és elhatározások? Mennyiben születtek meg ezek az aktualitások független döntések eredményeként? Megfeleltek-e ezek a célok egy jól átgondolt nemzetvédelmi stratégiának? Volt-e egyáltalán ilyen nemzetvédelmi stratégia, vagy elavult, illetve vélt szempontok vezették nemzetvédelmi gondolkodásunkat? Ki tudtuk-e szűrni a gátló tényezőket? Felismertük-e reálisan valódi nemzetvédelmi érdekeinket, vagy csupán a „korszellem” idegenek által megfogalmazott áramlatainak váltunk rabjaivá?

E kérdések halmaza lehet, hogy meghaladja a válaszadás képességét. Ennek ellenére kísérletet kell tennünk rá, mert nemzetünk állapota a végső romlás stádiumába jutott. Tisztában vagyunk azzal, hogy ilyen veszélyeket korábban is hangoztattak nagyjaink közül számosan. A mai globális világ eseményeinek, a változásoknak felgyorsult üteme azonban fokozott veszélyeket hordoz. Nem az atomháborúban, a klímaválságban, vagy az eszkalálódó etnikai-vallási konfliktusokban kell keresnünk a veszélyek magvát, hanem a pénzügyi-gazdasági átalakulás hozta új módszerek, lehetőségek és törekvések, az elektronikus kommunikáció és a média közreműködő szerepének, az új nemzetközi tömbök belső, valós mozgatórugóinak felismerése teremthet esélyt a veszélyek diagnosztizálására és ezáltal egy új nemzetvédelmi stratégia kialakítására.

A rendszerváltás bódulata óta nem volt alkalom e kérdések felvetésére sem, nemhogy a válaszokat megtaláltuk volna. Azóta nemzeti keresztény gondolkodásunk és céljaink is megkérdőjeleződtek bizonyos törekvések frontján. A liberális demokrácia keretei széthullóban vannak, az új sátáni ideológiák nyomására. Ezekre a támadásokra nem voltunk kellően felkészülve, miközben fel kellett venni a harcot a szervezett migráció területfoglaló törekvéseivel szemben. Gazdasági és társadalmi felemelkedésre irányuló sikeres erőfeszítéseink ellenére új kihívásokkal állunk szemben, melyek a nemzeti egységet is veszélybe sodorhatják.

Csak alapos elemzésekkel tárhatjuk fel gondjaink rejtett jellegét, a még megbúvó összefüggéseket, melyek ébresztően hathatnak a nemzeti közösség tudatára, azon keresztül nemzetünk életben maradásához szükséges céljaink kitűzéséhez. Ezáltal nyílik meg az út a céljaink eléréséhez kívánatos módszereink átalakításához, végső soron nemzeti viszonyaink rendezéséhez és a lassú, de következetes felemelkedéshez.

Morvay István Ferenc,

az Antall-kormány belügyi politikai államtitkára