– Parancsot kaptunk Németország megszállására – magyarázza egy fiatal muszlim a Visegrád 24 által az X közösségi médiában közzétett felvételen. A videón feltehetően egy tüntetés résztvevőit kérdezik a riporterek arról, hogy hogyan változtatnák iszlamista állammá Németországot. Egy kérdésre válaszolva a férfi elmondja, nincs olyan, hogy liberális iszlám, illetve a baloldal sokszor hangoztatott állítását – miszerint az Európába érkező, muszlim vallású bevándorlók nem akarják ráerőszakolni kultúrájukat, vallásukat és nézeteiket az európaiakra – is megcáfolja. Mint mondja, minden muszlim a saría alapú jogrend bevezetését szeretné az egész világon, aki mást mond, az hazudik. 

Természetesen

− válaszolta a fiatal muszlim arra a kérdésre, hogy eltörölné-e a német alkotmányt. Hozzátette: amint többségbe kerülnek az iszlám vallásúak Németországban, ez meg is fog történni. 

A németek maguk is kezdenek ráeszmélni a bevándorlók ész nélküli befogadásának negatív következményeire. Már maga Olaf Scholz kancellár is kitoloncolásokat szorgalmaz, de a német állampolgárok véleménye is 180 fokos fordulatot vett a migránsokkal kapcsolatban. Egy nemrég közzétett felmérés szerint a német állampolgárok közel kétharmada szeretné, ha a szövetségi kormány betiltaná a túlnyomórészt muszlim országokból érkező migrációt.

Az INSA által a Bild német lap megbízásából végzett felmérés szerint a megkérdezettek 61 százaléka támogatja az iszlám országokból érkező migránsok visszaküldését, és sokan kifejtették, hogy már nem érzik magukat biztonságban saját országukban, úgy vélik, hogy az újonnan érkezők egyre nagyobb része megveti a német társadalmat.

Ezt megelőzően a Bild egy ötvenpontos kiáltványban fogalmazta meg a németek elvárásait a bevándorlókkal szemben, melyben többek közt az alkotmány tiszteletben tartására kérik őket – arról az alkotmányról van szó, melyet a muszlim migránsok gondolkodás nélkül törölnének el. 

Európában egyébként Franciaország mellett Németországban él a legnagyobb muszlim közösség, 2021-es adatok szerint mintegy hatmillióan vannak. Ez a német népesség 7,2 százalékát jelenti.

Forrás:Magyar Nemzet

Vélemény, hozzászólás?