James Holland világosan rámutatott, hol siklott félre az egész projekt, amelyet Európai Uniónak nevezünk.

Brüsszelben olykor egyetlen újságcikk egyetlen bekezdése többet árul el az Európai Unió valódi természetéről, mint évek politikai elemzései együttvéve. James Holland brit kommentátor és politikai tanácsadó az X-en közzétett posztjában arra mutatott rá:

a Politico hétfői Brussels Playbook hírlevelének egyetlen bekezdése tökéletesen illusztrálja, miért van Brüsszelnek kétségbeesetten szüksége kritikus újságírásra, ha az EU-projekt túl akarja élni a következő évtizedet.

A cikkben Bjarke Smith-Meyer és Nicholas Vinocur arról ír, hogyan próbálják a proeurópai vezetők – köztük Friedrich Merz német kancellárjelölt – megakadályozni, hogy az energiaár-robbanás teljes gazdasági válsággá fajuljon, és a választások előtt tovább erősítse a populistákat. Holland szerint azonban a szöveg már az első sorokban elárulja a brüsszeli buborék törzsi logikáját.

Vinocur olvasói – főként eurokraták, lobbisták és NGO-szakemberek – számára láthatóan csak két törzs létezik:

• az egyik oldalon az „antieurópaiak”, akik a kontinens és 740 millió lakója „megsemmisítésére” törnek – vagyis a földkerekség legrosszabb emberei;
• a másik oldalon pedig a bátor „populizmusellenes kereszteslovagok”, köztük Merz, aki önzetlen, népét mindenek fölé helyező hősként jelenik meg.

Holland szerint a tét halálosan komoly. Attól ugyanis, hogy valaki jogosan euroszkeptikus, vagy elképzelhetőnek tartja az Európai Unió felbomlását, még nem válik Európa-ellenessé.

A Politico – és vele együtt a brüsszeli mainstream média jelentős része – mégis szándékosan összemossa az Európai Unió bírálóit azokkal, akik állítólag Európát gyűlölik.

Ez nem nyelvbotlás, hanem tudatos szóhasználat. Ez a nyelvi manipuláció pontosan leleplezi az EU mai működésének lényegét: egy olyan szuperállami projektet, amely annyira bizonytalan saját legitimitásában, hogy az érdemi kritikát azonnal egzisztenciális fenyegetésként kezeli. Egy magabiztos, erős Európa örömmel fogadná a kívülről érkező értékelést, mert a kritikákban gyakran ott rejlenek a megoldások. Ezzel szemben a hízelgés és a csordaösztön csak a végső bukást készíti elő – írja Holland.

A kommentátor szerint sok brüsszeli újságíró talán már észre sem veszi, mit csinál. A csoportnyomás és a hatalom előtti térdre borulás kultúrája olyan erős, hogy a szókincs tudatos formálása – amely pedig az egyik leghatékonyabb politikai hatalmi eszköz – számukra már teljesen természetesnek tűnik. A Politico pedig láthatóan teljes gőzzel részt vesz ebben a játékban.